Vágólapra másolva!
A Pick Szeged hazai pályán 36-35-re legyőzte a Flensburg-Handewitt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtök esti nyolcaddöntőjének visszavágóján. Mivel Juan Carlos Pastor együttese összesítésben három góllal alulmaradt, így számára ezzel véget értek a küzdelmek a legrangosabb európai kupában.

Helyszíni tudósítás

Már a Pick Aréna környékén lévő hatalmas forgalomból érezni lehetett, hogy ezen az este valami különleges dolog van készülőben Szegeden. A város bajnoki címvédő kézilabdacsapata a negyeddöntőbe jutásért lépett pályára a BL-ben. A télen átadott "hipermodern" létesítmény az ünnepi napból kifolyólag szinte teljesen megtelt, ami kb. 7000-7500 embert jelentett a lelátón.

Ez a szám közel kétszer annyi érdeklődőt takar, mint amennyien a régi, Újszegedi Sportcsarnokba befértek. Szüksége is volt a buzdításra a Kékeknek, ugyanis egy héttel ezelőtt 25-21-re kikaptak a Flensburg elleni párharc első mérkőzésén. Juan Carlos Pastor együttese így négygólos hátrányból volt kénytelen megkezdeni a párharc visszavágóját.

Mindenki kékbe! - szól a szegedi mottó Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hazaiak spanyol vezetőedzője ezúttal sem számíthatott a világklasszis Bánhidi Bencére, így beálló poszton ezúttal is több szerep hárult Rosta Miklósra és Matej Gaberre. Az első három gól a németeké lett, amiket Hampus Wanne és Johannes Golla révén a világ egyik legjobb balszélsője és beállója szerzett.

Benjamin Buric ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta: hatalmas védései miatt a Szeged csak az 5. percben tudott feliratkozni az eredményjelzőre. Sebastian Frimmel futott be a szélről és lőtte ki remekül a felső sarkot. Wanne belőtte az első hétméteresét, majd Gaber fordult be remekül a vendégek védőfalában. (2-4)

Mirko Alilovic védése után Dean Bombac technikai hibája következett, majd Wanne ismét kegyetlen volt büntetőből. Az első szűk tíz perc összesítésben hétgólos szegedi hátrányban ért véget, miután Bombac góljára a szezon végén visszavonuló Lasse Svan válaszolt. (3-6) Hiába talált be Gaber, Goran Johannessen is megtalálta az utat a mieink kapujába.

A januári Európa-bajnokság MVP-je, Jim Gottfridsson nagyon megnehezítette a szegedi védők dolgát Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gyors középkezdés utáni villámgyors befejezés lehetősége egy ilyen párharcban elől lévő csapat számára nagyon jó fegyver az előnye őrzésére. A Flensburg remekül alkalmazta ezt a taktikai elemet Kent Robin Tönnesen és Bodó Richárd átlövősből szerzett találatai után is. (7-9)

Nem működött a Szeged visszarendeződése, Buric pedig újabb lövésbe ugrott bele - ám még a bosnyák kapus sem tudott mit kezdeni Frimmel zseniális trükkös befejezéseivel. 10-7-es flensburgi vezetés után zsinórban három szegedi gól következett, amivel hosszú idő után ismét egyenlő volt az állás.

Jim Gottfridsson, a januári Európa-bajnokság MVP-je egy perc alatt egymásutánban kétszer is megtalálta az utat a kapuba. Juan Carlos Pastor a 20. perc végén először kért időt a találkozón. A szegedi kapuban Alilovic helyén Mikler Roland folytatta.

Mikler Roland remek védésekkel szállt be a hazai kapuba Fotó: Csudai Sándor - Origo

Viszont amikor a Tisza-partiak lendületbe jöttek volna, Buric mindig bemutatott egy emberfeletti lövést. A csereként beállt Miguel Martins ziccerét például a feje felől rúgta ki. Maik Machulla, a Flensburg vezetőedzője pont ezért intette óva játékosait egy időkérés formájában. (13-14)

Mikler sem akart lemaradni posztriválisától, így két elképesztő védést is bemutatott. Borut Mackovseknek pedig másodszorra csak összejött egy egyenlítő gól megszerzése. Sőt, a rutinos szegedi kapus kivédte Wanne bünetőjét, majd az ellentámadásból Mario Sostaric ugrasztotta talpra a szurkolókat: a Szeged rövid időre átvette a vezetést. (16-15)

Nem tartott sokáig a Kékek öröme, Gottfridsson és Wanne megint a németeket juttatta előnyhöz. Csak úgy potyogtak a gólok az első félidő végén, ami azt jelentette, hogy a párharcban az idegenben lőtt gólok szabálya a Flensburg javát szolgálja majd. Éppen ezért az első 30 percet 18-17-es hátrányban záró Szegednek öt, vagy nagyobb előnyt kellett volna kiharcolnia a negyeddöntőbe jutáshoz.

Sebastian Frimmel látványos gólokkal ugrasztotta talpra a szegedi közönséget Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ennek megfelelően Frimmel-gólokkal indult a "negyedik félidő". A Flensburg nem kezdte jól ezt a játékrészt, csupán annyira, hogy tartsa az odavágón megszerzett előnyének nagy részét. Gottfridsson oktatófilmbe illő megmozdulásainak nem tudott felhőtlenül örülni a szegedi nézősereg - teljesen érthető okokból kifolyólag...

Nem úgy Bogdan Radivojevic szépen belőtt büntetőinek, vagy Imanol Garciandía remek góljainak, amikkel még mindig azon a határon belül volt a Szeged, amivel továbbra is megvolt az esély a magyar bajnok továbbjutására.

24-23-as flensburgi vezetés után három hazai gól következett, Gaber és Sostaric voltak eredményesek. Hiába kért időt Maik Machulla, egyre jobban nézett ki a helyzet hazai szempontból. Radivojevic újabb értékesített hétmétereseivel az utolsó 15 perc előtt 27-25-ös előnybe került a Tisza-parti együttes.

Bogdan Radivojevic nem csak a szélről, de hétméteresből is eredményes volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gottfridsson jó megoldásaival és Golla beállóból lőtt találatával a Flensburg kapaszkodott, Juan Carlos Pastor is szólt néhány szót az övéihez. (28-27) Rosta góljára ismét Gottfridsson válaszolt, majd Sostaric futott be a falba, hogy az ő jó befejezése után Svan tegye meg ugyanezt. Bodó gólját Johannessen nem hagyta szó nélkül.

A hajrára fordulva Mackovsek is betalált, Frimmel pedig labdaszerzése után szépen vitte végig a ziccert. 33-30-ra elhúzott a Szeged, vagyis nyolc perccel a dudaszót megelőzően alig két gólra került a negyeddöntőtől. Ez nem tűnt lehetetlen küldetésnek.

Ekkor Wanne közelebb hozta a németeket, ami után előbb Bodó hibázott el egy átlövést, majd Gaber adta túl hosszan a labdát a ziccerben kilépő Bombacnak. Nagy kérdés volt, hogy ezek a hibák beleférnek-e egy olyan csapatnak, amelyiknek minden apró gól rendkívül fontos. Hiába adta meg a lehetőséget a Flensburg, a mieink nem tudtak élni vele, sőt a rivális kiegyenlített. (33-33)

Hiába nyerte meg a Szeged a visszavágót, a továbbjutásnak a Flensburg örülhetett Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó percekre már csak az maradt a kérdés, hogy sikerül-e győzelemmel búcsúzni a BL-től. Gaber, Radivojevic és Garciandía találatai révén ez össze is jött végül a Kékeknek.

A Pick Szeged 36-35-re legyőzte a Flensburgot.

Juan Carlos Pastor csapata összesítésben három góllal alulmaradt német sztárcsapattal szemben.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Pick Szeged - Flensburg-Handewitt (német) 36-35 (17-18)
gólszerzők: Frimmel 6 gól, Gaber 5, Radivojevic 4, Tönnessen, Bodó, Sostaric, Garciandía, Rosta, Mackovsek 3-3, Bombac 2, Martins 1, illetve Wanne 9, Gottfridsson 7, Golla 6, Einarsson 5, Mensah Larsen, Johannessen 3-3, Svan 2
továbbjutott: a Flensburg, 60-57-es összesítéssel