Vágólapra másolva!
Gáspár Dávid vezetőedző és Fegyverneky Zsófia csapatkapitány is még a meccs hatása alatt volt, amikor arra kértük őket, hogy értékeljék a csütörtöki szenzációs eredményt.

A Sopron Basket csütörtök este óriásit harcolva 72-65-re legyőzte idegenben a Montpellier csapatát, amivel 2-0-ra megnyerte a két együttes negyeddöntős párharcát, és sorozatban negyedik alkalommal is ott lehet a kiírás legvégső fázisában.

A soproniak a meccs előtt is megmondták, hogy győzni utaznak a dél-franciaországi városban, és, ha volt is egy-két hullámvölgy a játékukban tulajdonképpen végig kézben tartották a találkozót.

– kezdte értékelését a pályán állva Gáspár Dávid vezetőedző. - Benne volt a pakliban, hogy nehéz meccs lesz, ezt mindenki tudta. Ugyanakkor a kulcsmomentumokban mindig sikerült meghoznunk azokat a döntéseket, amelyek a győzelemhez kellettek. De az is igaz, hogy ugyanilyen kulcspillanatokban hoztunk rossz döntéseket is, amik nélkül meg korábban is eldönthettük volna a játékot. De a kosárlabda egy ilyen sport, a jövőben ezekre még jobban oda kell figyelnünk. Most viszont mégis arról szeretnék beszélni, hogy sikerült elérnünk a célunkat és nagyon boldogok vagyunk.

A szakember az első meccs után azt mondta, hogy a védekezés lesz a győzelem kulcsa, és ez pontosan így történt.

„Ha ránézek a táblára, azt látom, hogy 65 pontot kaptunk, amiben biztos volt egy-két olyan hazai támadás, amikor mi hibáztunk. Az, hogy egy dobás nem megy be, vagy idegenben nem úgy dobunk, az mindig benne volt a játékban. Azt a 65-öt kellene letornázni, mondjuk 60 alá."

Gáspár Dávid és a stábja rendre jó döntéseket hozott a kispadon Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ahogy az első meccsen Jelena Brooks és Határ Bernadett, úgy most Gabby Williams parádézott, aki 28 pontjával magasan a mezőny legeredményesebbje volt.

Egy hazai Final Four-rendezésben benne lenne? - kérdeztük a szakembert.

„Benne lennék, nyilván, csak éppen ebben a kérdésben nem én döntök" – válaszolta nevetve.

A negyeddöntők előtti FIBA erősorrend első két helyezettje, azaz a török Fenerbahce és a Sopron már ott van a Final Fourban, ami azt mutatja, hogy nem lőttek mellé a számolgatók.

„Én ezt nem kommentálnám különösebben, mi arra hagyatkozunk, amit látunk, megvizsgálunk, és, ahova saját magunkat rangsoroljuk.

A csapatkapitány, Fegyverneky Zsófia ezúttal is rengeteg időt, valamivel több mint 30 percet töltött a parketten, és még félórával a meccs után is a történtek hatása alatt állva nyilatkozott a sorozatban elért negyedik Final Four-szereplésről.

„Fantasztikus érzés. Nem is találom könnyen a szavakat, annyira a meccs hatása alatt vagyok még. Nagyon nehéz mérkőzés volt, aki játszott már Franciaországban, az tudja, hogy milyen nehéz itt nyerni, hogy milyen kőkemény, fizikális kosárlabdát játszanak itt a csapatok. Most is az utolsó percig harcoltak,

A Sopron többször is tetemesnek tűnő előnyt épített ki, de a franciák rendre visszakapaszkodtak, amit fel kellett tudnia dolgozni a magyar bajnoknak.

A soproni kapitány ezúttal is vezér volt a pályán Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Hazai pályájukon bedobtak egy-két olyan extrát, amit Sopronban kihagytak, de szerintem kulcsszituációkban mi is tudtunk reagálni, jobbak voltunk támadásban, mint otthon, és voltak nagyon jó egyéni teljesítmények is a csapatban. Lehet, hogy nincsenek nagy nevek ebben a francia csapatban, de mindenki nagyon erős, nagyon fizikális, és nem adták fel egy percre sem. Ahogy mi sem, és kiharcoltuk a Final Fourba jutást.

A négy egymást követő Final Four részvétel azt jelzi, hogy nem csak a pályán, de a pályán kívül a klub többi részén is nagyon jó munkát végeznek.

„Ha mondhatom ezt, akkor az elmúlt években Sopronban egy európai top klubot építettünk. Amit Török Zoltán (a Sopron Basket ügyvezető-igazgatója – a szerk.) az elmúlt időszakban felépített, az magáért beszél. Az első két részvételünk után mindenki azt hitte, hogy majd jön egy hullámvölgy, de Dávid megmutatta, hogy milyen felkészült edző, és ő is rengeteg munkát tett ebbe bele. Ha a játékosokat nézzük, akkor is azt látjuk, hogy milyen megpróbáltatásokon mentünk keresztül az idei szezonban. De, ahogy ezt a stáb kezelte, az is példaértékű. Nem adtuk fel soha, nyertünk extra meccseket, és például a Magyar Kupa utáni hullámvölgyből (a Sopron elvesztette az MK-finálét a DVTK otthonában) is nem akárhogyan jöttünk vissza.