Ezúttal a DVTK Jegesmedvék a Magyar Jégkorong Szövetség aktív közbenjárásával és segítségével az ukrán jégkorong-válogatottat látja vendégül. A csapat a háborús helyzet miatt nem tud hazájában felkészülni az áprilisi Divízió I/B világbajnokságra.
Mint azt Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke, hosszú előkészítő munka zajlott annak érdekében, hogy az ukrán válogatottat a Miskolci Jégcsarnokban fogadhassa a borsodi csapat.
"Folyamatosan kapcsolatban voltunk a magyar szövetséggel, valamint az ukrán csapattal, és sikerült minden nyitott kérdésre megoldást találni. Alaposan át kellett szerveznünk a mindennapjainkat, és kompromisszumokat kellett hoznunk a jég- és öltözőbeosztás, valamint sok egyéb témában.
De a jelenlegi helyzetben kötelességünknek éreztük, hogy segítsük az ukrán válogatott felkészülését,
amely kitűnő körülmények között dolgozhat az előttünk álló napok során. Eredményes felkészülést, továbbá sok sikert kívánok nekik a világbajnokságon!" – mondta Egri István.
"Ennek a projektnek az MJSZ a mozgatórúgója az Ukrán Szövetséggel karöltve, de a kormányzat is támogatásáról biztosított minket, és a nemzetközi szövetségen keresztül is érkezik anyagi hozzájárulás.
Ez a projekt és a háromhetes edzőtábor Miskolcon elengedhetetlen ahhoz, hogy az ukrán felnőtt válogatott meg tudjon maradni a jégkorong világában, és részt tudjon venni a Divízió I/B világbajnokságon Katowicében.
Ezalatt találkozik majd a magyar válogatottal is, reméljük, mindkét csapat sikeres felkészülését tudják majd szolgálni ezek a mérkőzések – nyilatkozta Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára.