Vágólapra másolva!
A címvédő Nyíregyháza 3-0-ra kikapott a Szent Benedek RA otthonában az MVM női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének hétfői, első felvonásán.

A párharc visszavágóján - melyet pénteken rendeznek a szabolcsi megyeszékhelyen - a Nyíregyháza csak akkor juthat döntőbe, ha 3-0-ra vagy 3-1-re győz, majd megnyeri az aranyjátszmát is. Minden más eredmény a balatonfüredieknek kedvez.

A másik ágon - most szombaton, valamint február 2-án - a Vasas Óbuda és a Swietelsky-Békéscsaba találkozik.

A bronzmérkőzést és a döntőt március közepén rendezik.

Eredmény, elődöntő, 1. mérkőzés:
Szent Benedek RA - Fatum-Nyíregyháza 3-0 (22, 28, 12)
a legeredményesebb játékosok: Vacsi 14, Koprivica 13, Savovic 12, Stijepic 10, illetve Radosova 19

A mérkőzés eredetileg múlt pénteken lett volna, ám a hazaiak halasztást kértek, amibe a nyírségiek úgy is beleegyeztek, hogy jövő héten már a Bajnokok Ligájában van jelenésük.

Az első elődöntőjükre készülő balatonfürediek keretéből hiányzott a válogatott feladó, Bleicher Réka mellett az utánpótlás-válogatott liberó, Baksa Panna is, előbbi helyén az amerikai Norene Iosia kezdett.

A túloldalon is csak tizenegy röplabdázóra számíthatott Németh Szabolcs vezetőedző, akinek azonban minden megszokott kezdőjátékos rendelkezésére állt.

A magyar mezőnyben most mutatkozott be a nyírségiek decemberben szerződtetett bolgár feladója, a 19 éves Nikol Milanova.

A két együttes szezonbeli bajnokiját a Nyíregyháza hazai pályán szoros szettekben 3-0-ra nyerte.
A hétfői összecsapás első játszmáját a felforgatott felállás ellenére is a fürediek kezdték jobban, a nyíregyházi térfélen rengeteg volt a hiba, a vendégjátékosok között sokszor voltak láthatók a zavarodottság jelei. Ötpontos balatonfüredi előnynél (19-14) nagy hajrába kezdett a címvédő, amely idegenlégiós ütői, a bolgár Ralica Vasziljeva és a szlovák Nikola Radosova vezérletével 20-19-re zárkózott. Itt azonban újfent megtorpantak a szabolcsiak, így a pontosabban röplabdázó Szent Benedeké lett az első játszma.

A második felvonást összeszedettebb játékkal indította Németh Szabolcs együttese, amely a sáncmunkája mellett nyitásfogadását is rendezte, ennek ellenére a játékrész derekán a továbbra is jól teljesítő hazaiak vezettek. Míg a nyírségieknél Radosova és Vasziljeva hatékonyságán múlt a csapat eredményessége,

addig hazai oldalon többen is nagyszerű teljesítményt nyújtottak,

így 15-15 után - három remek blokknak is köszönhetően - sorozatban öt pontot szereztek a Balaton-partiak. A szabolcsiaknak azonban még erre is volt válasza, 24-nél utolérték ellenfelüket, majd összesen négy szettlabdát hárítottak. A maguk lehetőségével azonban 27-28-nál nem tudtak élni, a SZBRA pedig szerb légiósai támadásaival sorozatban három pontot szerezve megduplázta fórját.

A harmadik etapban 7-6-os nyíregyházi előny után sorozatban tíz hazai pont következett - különösen a korábbi magyar válogatott Vacsi Evelin volt elemében, aki ez idő alatt háromszor is sikeresen sáncolt -, ezzel pedig el is dőlt az összecsapás. A mérkőzés vége balatonfüredi örömjátékot hozott, a kevesebbet hibázó hazaiak megérdemelten győztek.

A 95 perces találkozó legeredményesebbje Radosova volt 19 ponttal, a hazaiaktól Vacsi 14-ig jutott, de rajta kívül még hárman zártak kétszámjegyű pontszámmal.

Érdekesség, hogy a Szent Benedek együttese - egymás utáni öt, 3-0-s vereség után - szettet is először tudott nyerni tétmérkőzésen a nyíregyháziak ellen.