Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját a csapat telki központjából. Gulyás István szövetségi kapitány és Nagy László, valamint Lékai Máté, Máthé Dominik és Ligetvári Patrik ezúttal a portugálok elleni győztes csoportmeccs után nyilatkozott, már előre tekintve az Izland elleni keddi mérkőzésre.

A mieink vasárnap este egy végletekig kiélezett csatában 31-30-ra győzték le Portugáliát, ezzel saját kezébe vette a középdöntőbe jutásának a sorsát. A csapat az első, hollandok elleni mérkőzéssel szemben ezúttal már igazi egészként működött, ami egyértelműen bizakodásra ad okot a csoportunkat vezető Izland elleni keddi mérkőzés előtt (18 órától élő szöveges formában követhetik az Origo.hu oldalon).

Látszott már a hollandok elleni meccsen is, hogy nincs gond a portugálok elleni győztes gólt szerző Máthé Dominik önbizalmával, pedig, mint mondja, ilyen helyzetbe még soha nem került a pályafutása során.

"Ilyen figura, hogy enyém a mindent eldöntő lövés még soha nem jött ki rám, szóval ez leginkább a csapatnak a belém vetett bizalmából jön, és nem annyira az én magabiztosságomból" - válaszolta az átlövő az Origo kérdésére.

A hollandoktól elszenvedett vereség után Nagy László, a kapitány segítője a felelősségvállalás fontosságát említette. Erre gondolt, amit Máthé Dominik utolsó lövésénél láttunk, hogy a játékos nem fél vállalni azt a bizonyos felelősséget - kérdeztük a MKSZ alelnökétől, az egykori világklasszis átlövőtől.

Merjünk a kapu felé támadni, mert akár egy rontott lövésből is nehezebben tudnak bennünket leindítani, mint egy középen eladott labdából. Most megvoltak a lövések, a párharcokba belementünk, erre a játékra van szükség a továbbiakban" - válaszolta.

Az utolsó időkérésnél, mindössze 12 másodperccel a mérkőzés vége előtt a győzelmet érő figurát kellett kigondolni, és a csapat irányítója, Lékai Máté volt az, aki bemondta, hogy mi legyen a húzás.

Lékai Máté bemondta a figurát, a szakvezetés bízott benne, a csapat pedig végrehajtotta azt Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Én mondtam a figurát, mert azt gondoltam, hogy be fog válni. Mindenki tudta a feladatát, Dominik is tisztában volt vele, hogy rá fog kijönni. Nem játszottuk még ezt korábban, így nem ismerhette az ellenfél. Sok ilyen figuránk nincs, ha lenne, akkor a hollandok ellen is bevetettük volna, és nyertünk volna" - mondta Lékai.

- tette hozzá Gulyás István szövetségi kapitány, aki szerint most egy jóval nyugodtabb magyar csapat játszott, mint a hollandok ellen, és ezúttal már nem a görcsös akarás vezette a játékosokat.

Máthé Dominik csak egyszer nézte vissza a győztes gólját, mint mondja, inkább már az Izland elleni keddi (18 órakor kezdődik a mérkőzés) mérkőzésre koncentrálnak. "Délután már videozunk, azt tudjuk, hogy gyors csapat, nekünk is gyorsabban kell viszsarendeződnünk. Fontos lesz az egy-egy elleni támadójáték, illetve van két jó kapusuk, ellenük is nagyon kell készülni" - tekintett előre Máthé Dominik.

Máthé Dominikra (23) bátran rá lehet bízni a meccset eldöntő lövést Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyelőre elsősorban védekezésben bevetett Ligetvári Patrik szerint egyértelműen erőt adhat az Izland elleni meccsre, a portugálok elleni drámai siker. "Ebből kell táplálkozni, meg kell nyerni a meccset!" - adta ki a jelszót a játékos.

A vasárnapi meccsek végeztével azonnal megkezdődött a számolgatás, hogy mennyivel is kell nyerni. Az, hogy a mi mérkőzésünket rendezik előbb, nem befolyásolja a játékosok koncentrációját, mondta az Origo kérdésére Lékai Máté, aki rövidre zárta a számolgatást is:

A vasárnap esti meccs után Lékai Máté, már előre is tekintve úgy fogalmazott, hogy nem foglalkoztattuk annyit a szélsőket mint a nemzetközi mezőny általában, holott a helyzeteiket jó százalékban értékesítő biztoskezű játékosaink vannak azokon a posztokon. Egy-egy meccset lehet így nyerni, de hosszútávon nem kifizetődő stratégia, mondta.

"Két és féléves ez sztori. Nekünk ez a játékunk, amikor a beálló teret nyit az irányítóknak, leszorítja a falat az átlövőknek. Bánhidi Bence kiesése miatt most jóval többet egyegyeztünk, és valóban adta volna magát a szélsők játékba hozása, de a fő stratégián nem változtatunk" - szögezte le Gulyás István.

"Én végig bíztam benne, hogy függetlenül Bence játékától, a portugálokat le tudjuk győzni. Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a csoportban mind a négy csapat nagyon közel van tudásban egymáshoz. Ezúttal mellettünk volt a szerencse is, de fontos, hogy élni tudtunk a lehetőséggel" - tette még hozzá Nagy László.

És, ha már szóba került Bánhidi Bence: a Pick Szeged beállójának bokáját továbbra is kezelik, javult az állapota, de azt csak a következő 24 óra fogja eldönteni, hogy tudja-e vállalni a játékot Izland ellen, mondta el Nagy László.

Az első mérkőzésen a csapat mintha kissé megilletődötten játszott volna saját 20 ezer szurkolója előtt. Ennek aztán a portugálok ellen már nyoma sem volt, sőt nagyon is a maga javára tudta fordítani az együttesünk a drukkerek támogatását.

Nagyon egy hullámhosszon van a csapat és a közönség Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Az első meccsen is támogattak bennünket, ezt látta mindenki! Az első félidő elején még mindig kicsit görcsösek voltunk, aztán szerencsére sikerült felengedni.

- jelentette ki Máthé Dominik.

Ligetvári Patrik szerint is

döntő volt, hogy megnyugodott csapat, így a döntő szituációkban ezúttal már hidegfejjel tudtak kézilabdázni és döntést hozni.

Izlandról vegyes emlékeink vannak, de azért nem nehéz egy-két különösen szívderítő momentumot felhozni a párharcainkból. A 2012-es londoni olimpia negyeddöntőjét, aki látta, biztos, hogy soha nem felejti el, kétszeri hosszabbítás után, infarktusos meccsen győztük le őket. De a 2014-es Eb döntetlenje, pláne a legutóbbi kontinenstorna fantasztikus második félideje, amikor 9-12-es hátrányból indulva nyertünk 24-18-ra, igencsak emlékezetes.

- mondta erről Lékai.

"Azt azért reméljük, hogy nem úgy kezdünk, mint azon a 2020-as meccsen, az a második félidő viszont tényleg jól sikerült. Bízunk benne, hogy holnap is képesek leszünk hasonlókra" - tette hozzá Máthé Dominik.

Egy két- vagy több gólos győzelem biztosan magyar továbbjutást jelentene. A kapitány szerint ehhez nagyon jó védekezésre és még pontosabb játékra lesz szükség, illetve arra, hogy, ha három-négy góllal tudunk vezetni, akkor ragadjuk meg a lehetőséget, és ne engedjük vissza a meccsbe az ellenfelet.

Több szurkolónál is látni "Barátnőt keresek" feliratú táblát a lelátón, és Máthé Dominik is kiírta a közösségi oldalára, hogy szívesen ismerkedne. A győztes meccs után a csapattársak szerint lefagyott az oldal, annyi ajánlatot kapott. "Érkezett sok jelentkezés, de erre majd csak az Eb után szeretnék koncentrálni" - hűtötte le a kedélyeket az átlövő.