Vágólapra másolva!
A lengyel bajnokság bronzérmese, az LKS Commercecon Lodz csapata az első mérkőzése aratott 3-1-es győzelem után a szerdai békéscsabai visszavágón is ugyanilyen arányban győzte le az ötszörös magyar bajnok BRSE csapatát. Hiába kezdett kiválóan és nyerte meg az első szettet a magyar csapat, a lengyelek a folytatásban magukra találtak, és nem hagytak kétséget afelől, melyik együttes lesz ott a legjobb 16 között.

A BRSE már többször is bizonyította, hogy helye van a második számú európai kupasorozatban, aminek legékesebb példája, hogy 2019-ben egészen az elődöntőig jutott. A következő, 2019-2020-as kiírást a koronavírus-járvány miatt törölték, tavaly pedig a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a monzai buborékban, ahol a házigazda, a sorozatot később megnyerő Saugella Monza három szoros szettben tudta legyőzni Tóth Gábor csapatát.

Az idei kiírásban nem igazán kedvezett a sorsolás a Békés megyeieknek, hiszen már az első fordulóban, a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcban is rendkívül erős ellenfelet kaptak a lengyel LKS Commercecon Lodz képében. A rivális az elmúlt években lett meghatározó csapat a lengyel női élvonalnak,

2018 óta minden szezont a dobogón zárt a Tauron Ligában sorrendben egy ezüst, egy arany, majd a legutóbbi két kiírásban bronzérmet szerezve.

A lengyel röplabda erejét mutatja, hogy a férfi válogatott a második, míg a női a 12. helyen áll a világranglistán, és a lengyel lányok 2019-ben a negyedik, idén nyáron pedig az 5.helyen zárták az Európa-bajnokságot.

A BRSE azonban a november 16-i első mérkőzésen megmutatta, hogy óriási hibát követnének el a lengyelek, ha félvállról vennék őket: ugyan győzött a hazai csapat, de a csabaiak szettet nyertek, és attól sem álltak távol, hogy ötszettes drámát lássanak a lodzi csarnokban fantasztikus hangulatot teremtő szurkolók. Akik a Viharsarokba is elkísérték kedvenceiket, mintegy 60-an énekeltek a "Lengyel, magyar két jó barát" felíratú drapéria mögött.

A vendégek nyitásával, de hazai ponttal kezdődött a mérkőzés, Marta Drpa volt eredményes, a lengyelek azonban rögtön egyenlítettek. Sara Klisura vette vissza a vezetést, majd két újabb remek ütéssel ismét ő volt eredményes, sőt Drpa remek nyitásával már 5-1 volt a BRSE javára, amikor időt kértek a lengyelek.

A következő két pont is a hazaiaké volt, akik remekül játszották meg az átlókat, sőt centerből is eredményesek voltak, miközben a lengyelek csak a szerencsének, vagy egy rossz csabai nyitásnak köszönhetően tudtak pontot csinálni.

Szinte hibátlanul működött támadásban a BRSE az első szettben Fotó: Polyák Attila - Origo

Aki előre ment a hálóhoz - Strunjak, Klisura, Kornijenko, Salla Karhu vagy éppen Drpa - kivétel nélkül eredményes volt, nem csoda, hogy a lengyelek 12-5-nél már a második idejüket kérték ki. Persze, hogy megjött a hazai szurkolók hangja is, akik legalább olyan elszántan biztatták a kedvenceiket, mint tették azt a lengyelek.

Próbálkozott a Lodz, de a BRSE nem engedte közelebb a lengyeleket, támadásban és mezőnymunkában is kiválóak voltak a hazaiak,

és egy maratoni labdamenet végén már tíz pont volt a különbség a BRSE javára (21-11).

24-15-nél pedig már az első játszmáért adogatott a BRSE, amit még hárítottak a lengyelek, az ő nyitásukból viszont már kíméletlenül beütötte a szettlabdát a Csaba!

Kornienko (12) és Karhu (11) is számos fontos pontot szerzett Fotó: Polyák Attila - Origo

A második szett hasonlóan kezdődött az elsőhöz, felváltva estek a pontok, a lengyelek főleg a brazil Colombo és az amerikai Jones-Perry ütőerejében bízhattak, míg a hazaiak a kiváló sáncmunkában, így az első 12 ponton igazságosan megosztoztak a csapatok, 6-6 volt az állás. És ez így ment a folytatásban is, újabb tíz pont után 11-11 volt az állás, két lengyel pont után, azaz

11-13-nál Tóth Gábor is időt kért, mert a meccsen először látszott elbizonytalanodni a hazai csapat,

amin a rövid megbeszélés sem segített, így a szakvezető 11-15-nél ismét magához rendelte a csapatot. Nagyon kellett, hogy Klisura ütéséből végre újabb hazai pont szülessen, majd egy szélesre vágódó lengyel leütés után máris csak két pont volt a vendégek előnye.

Működés közben a csabai sánc: Salla Karhu (11) és Zólyomi Rebeka Fotó: Polyák Attila - Origo

Fontos volt, hogy ne tudjanak ellépni, látótávolságon belül tartsa őket a BRSE, nehogy elússzon a szett. Érezte Michal Masek is, hogy magára talált a hazai csapat, időt is kért 17-15-ös lengyel vezetésnél. 20-15-nél a meccs addigi legjobb labdamenetét láttuk, mindkét csapat legalább háromszor mentett elveszettnek látszó helyzetben, különösen a lengyelek liberója, Kriystyna Strasz játszott óriásit ekkor. A labdamenet a BRSE-é lett, amelyik valósággal szárnyakat kapott, és

Salla Karhu remek ütésével 20-20-nál utolérte ellenfelét, majd a következő játékkal át is vette a vezetést!

Jó volt látni, hogy újra működött a mezőnyjáték, együtt volt a csapat, még akkor is, ha 24-22-nél a lengyelek jutottak szettlabdához. Joanna Pacak első szerváját hárították csabaiak, a következő labdából azoban Ivana Colombo már nem kegyelmzett, ezzel 1-1 lett az állás.

A harmadik szett elején beragadt a Csaba, nagyon gyorsan elhúzott a három-négy ponttal a Lodz. Kellett egy kis idő, mire magára talált a magyar csapat, de 6-5-nél már ott volt ellenfele nyomában, Kornienko nyitása után pedig 8-7-nél a vezetést is átvette. Ellépni azonban nem tudott a BRSE, sőt egy újabb lengyel roham után, 10-8-as Lodz-vezetésnél megint Tóth Gábornak kellett időt kérnie.

Nem volt elveszett labda Fotó: Polyák Attila - Origo

12-12-nél egy kíméletlen Klisura-ütéssel ismét egyenlő volt az állás, azonban a BRSE sehogy sem tudta átvenni a vezetést, vagy támadásban (egy rossz ütemű feladással), vagy védekezésben csúszott hiba a hazaiak játékába.

Tóth Gábor 16-13-nál kért időt, mert félő volt, hogy ez a szett is a lengyeleké lesz, azzal pedig a továbbjutás is eldől.

A lengyelek is tisztában voltak ezzel, ugyanis ők is nagyon harcoltak, 17-15-ös vezetésüknél pedig időt is kértek, hogy tiszta fejjel futhassanak neki a szett hajrájának. Masek mester tanácsait megfogadta a csapata, ugyanis sorra érték el a pontokat a vendégek, és már öt ponttal is vezettek, amikor 16-21-nél újra pontot tudott szerezni a BRSE. 24-17-nél azonban hat játszmalabdájuk volt a lengyeleknek, melyek közül a második már be is ütötték, így 25-18-ra nyerték a szettet, és miután ez már a második volt nekik, eldőlt, hogy ők jutnak a CEV Kupa legjobb 16 csapata közé.

A negyedik szett előtt a lengyel drukkerek hangos "Ria-ria Hungária" skandálással igyekeztek lelket önteni a kissé kedveszegetté váló hazai szurkolókba, akik tudták, mi a becsület, és "Polska, Polska" rigmussal feleltek a vendégeknek.

A lelkes lengyel tábor a lelátó egyik sarkában Fotó: Polyák Attila - Origo

A negyedik játszmát érthetően más-más lelkiállapotban kezdte a két csapat: a lodziaknál mindenki csupa mosoly volt, míg csabai oldalán az érthető elkeseredettség látszott az arcokon. 5-1-es vendég előnynél Tóth Gábornak muszáj volt időt kérnie, hogy egy kicsit lelket öntsön az övéibe. Nem volt könnyű dolga... A lengyeleknek ekkor már minden sikerült, míg a csabaiaknak már szerencséjük sem volt.

Így maradt a küzdés, amire viszont nem lehetett panasz!

5-6-os lengyel vezetésnél már csaknem utolérték a Lodzot. Látszott, hogy a szép búcsúért harcol a BRSE, a magyar csapat nem akart kettős vereséggel elköszönni a CEV Kupától. Zólyomiék minden labdára úgy mentek, mintha az lenne a meccslabda, nem engedétk két-három pontnál távolabb a lengyeleket. Csakhogy az előny mindig a vendégeknél volt, akik a szett végéhez közeledve ismét egyre magabiztosabbak lettek. 17-23-nál már úgy nézett ki, hogy közel a meccs vége, ekkor azonban zsinórban öt pontot csinált a BRSE,

és 22-23-nál ismét nyílt volt a játszma, olyannyira, hogy 24-24-nél hosszú idő után először volt újra egyenlő az állás!

A következő négy pontból azonban hármat a Lodz ütött be, így 27-25-re nyerték a játszmát, és 3-1-re a mérkőzés, azaz kettős győzelemmel jutottak a legjobb 16 közé a CEV Kupában.

Női CEV Kupa, 1. forduló (a 16 közé jutásért), 2. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsaba - LKS Commercecon Lódz (lengyel) 1-3 (16, -23, -18, -25)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, v.: Herbots (belga), Gargasas (litván)
Továbbjutott az LKS Commercecon Lodz kettős győzelemmel.

"Ennyi különbség van a két csapat között, de az volt a realitás, amit ma láttunk. Az kiderült, hogy egy élbajnokság topcsapatával is komolyan meg tudunk küzdeni, ami jó jel, előre lépés.

Idővel nyilván csökkent a fókusz, a lengyel jobban is tudtak rotálni, így a végén érvényesült a papírforma. De amíg kitartott a koncentráció, és tartani tudtuk a takiták, addig méltó ellenfelei vagyunk a hasonló szintű csapatoknak is. De nem szabad itt megállnunk, és nem szabad azt gondolnunk, hogy innentől minden könnyű lesz a magyar bajnokságban. Vasárnap a Vasas ellen rögtön egy nagyon fontos találkozó vár ránk, innenntől arra koncentrálunk" - értékelt az Origónak a lefújást követően Tóth Gábor, a BRSE vezetőedzője.