A Szeged történelmi meccset nyert a kézilabda Bajnokok Ligájában

Szeged, 2021. november 18. A szegedi játékosok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában játszott Pick Szeged és az északmacedón Vardar Szkopje mérkőzés után a Szegedi Sportcsarnokban 2021. november 18-án. A Pick Szeged 34-31-re győzött. MTI/Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Csütörtök este a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában a Pick Szeged 34-31-re legyőzte az északmacedón Vardar Szkopje csapatát az újszegedi sportcsarnokban, amelyben utoljára lépett pályára nemzetközi meccsen a magyar csapat.

A MOL-Pick Szeged hat mérkőzés után három győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel az A csoport negyedik helyéről várhatta a Vardar Szkopje elleni összecsapást. Az örökmérleg az északmacedónok felé billen, ugyanis a két csapat eddigi 12 találkozójából hetet a Vardar nyert meg, egy döntetlen mellett pedig négy szegedi siker született. A közelmúlt eredményei alapján azonban a Szeged várhatta jobb statisztikával a meccset, ugyanis a legutóbbi három meccsét megnyerte a Vardar Szkopje ellen.

A MOL-Pick Szeged játékosainak és a szurkolóinak történelmi jelentőségű volt az összecsapás. Ez volt az utolsó nemzetközi meccs, amit az újszegedi Városi Sportcsarnokban vívott a csapat, december 8-án ugyanis már az új PICK Arénában fogadják a német THW Kiel-t.

Patryk Walczak, az északmacedón csapat játékosa , valamint a szegedi Mikler Roland és Nik Henigman a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában játszott MOL-Pick Szeged - Vardar Szkopje mérkőzésen Forrás: MTI/Rosta Tibor

Dean Bombac vezérletével jól kezdtek a szegediek, 6-3-ra elléptek, ám a kétszeres BL-győztes Vardar gyors gólokkal tartotta magát. A 18. percben a Vardar orosz játékosa, Timur Gyibirov megszerezte ezredik gólját a BL-ben, Kiril Lazarov, Nikola Karabatic és Momir Ilic után ő a negyedik, aki elérte ezt a számot. A magyar bajnoki címvédő többször is vezetett három-négy góllal, ám a védekezése nem működött megfelelően, ezért az immár hosszú támadásokat vezető ellenfele rendre felzárkózott, sőt a 25. percben egyenlítenie is sikerült.

A változatos játékot hozó hajrában ismét a Szeged játszott hatékonyabban, és a szünetben két találattal vezetett.

A második felvonás első fele sem hozott változást, a hazaiak rendre elléptek, de nem tudtak lendületben maradni, így az ismét gyors támadásokat vezető északmacedónok egyenlítettek. Az eredetileg balszélső poszton játszó Gyibirov szinte minden poszton remekelt, de a 49. percben visszaállt a négygólos hazai előny. A folytatásban ismét közelebb kerültek a vendégek, ám Mikler Roland bravúros védéseire alapozva az egyre jobban védekező Szeged biztosította győzelmét.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak osztrák balszélsője, Sebastian Frimmel volt kilenc góllal, Kent Robin Tönnesen nyolcszor talált be. A túloldalon Gyibirov hét góllal zárt. A Vardar kapusa, Martin Tomovszki 13, a szegedi Mikler Roland kilenc védést mutatott be.

Sebastian Frimmel volt a Szeged legjobbja Fotó: Polyák Attila - Origo

A négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel álló Pick Szeged egy hét múlva a Vardar otthonába látogat, a négy sikerrel és három vereséggel rendelkező Telekom Veszprém pedig szintén jövő csütörtökön az ukrán Motor Zaporizzsját fogadja.

"Nagyon jól védekeztek, és könnyű gólokat lőttek a hibáinkból, így közel tudtak maradni hoznánk.

- mondta a találkozó után a Sport Televízió kamerája előtt Juan Carlos Pastor, a Szeged edzője.

Eredmény, csoportkör, 7. forduló, A csoport:
Pick Szeged-Vardar Szkopje (északmacedón) 34-31 (17-15)
lövések/gólok: 51/34, illetve 46/31
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/3
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Negyvennégy év alatt ez volt a magyar együttes 157., egyben utolsó nemzetközi mérkőzése az újszegedi Városi Sportcsarnokban, ugyanis december 9-én már az új multifunkcionális csarnokban fogadja a német THW Kiel csapatát.