A 22 éves magyar válogatott balszélső a török Kastamonu ellen aratott 37-20-as győzelemből is négy góllal vette ki a részét. Ezek közül az egyik igencsak szépre sikerült:
Az ETO a csoportkör első fele után mind a hét mérkőzését megnyerve vezeti a B jelű nyolcast, és mivel a másik csoportban a Fradi szintén veretlenül áll az első helyen, ezért azt lehet mondani, hogy kifejezetten jó őszt tudhat a magáénak a két magyar sztárcsapat a legrangosabb európai kupában.
Ambros Martín együttesére a 2021-es esztendőben még egyetlen BL-találkozó vár, szombat este ismét a Kastamonu ellen lép pályára a Rába-parti együttes, de ezúttal Törökország lesz az összecsapás helyszíne.