Vágólapra másolva!
Szurkolni jó! Azonban sajnos néha a szükséges információk hiányában nem is vagyunk tisztában azzal, hogy a közelünkben milyen sportcsapatok mérkőzéseire van lehetőségünk kilátogatni. Íme két térkép, ami megmutatja, hol található hazánkban hat sportág tíz első osztályú bajnokságának 117 csapata, és melyik az a 37 együttes, amelyiknek a nemzetközi kupákban is szurkolhatunk.

A megyeszékhelyeket szépen sorba véve

a Dunántúlon öt sportág öt csapatával Győr városa nyújtja a legváltozatosabb szórakozást látogatóinak.

Ahhoz, hogy ez a szám kijöjjön, a labdarúgó NB I-be feljutó Gyirmótot is Győr részeként kell tekintenünk. Az ötszörös BL-győztes női kézicsapaton kívül a női kosárcsapat is rendszeres résztvevője a nemzetközi kupáknak. A női vízilabdacsapat mellett az Erste Ligában most bemutatkozó hokisok teszik teljessé a Rába-parti városban található klubok névsorát.

Szombathelyen a Falco mellett a futsalcsapat is BL-résztvevőnek mondhatja magát az idényben, a női kézilabdázók megint a kiesés elkerüléséért vívhatnak nagy csatát. Ebből a szempontból Zalaegerszeg két zászlóshajója, a ZTE férfi kosárlabdázóinak és focistáinak is elkél majd a támogatás.

Kaposváron a röplabda és a kosárlabda dominál, de a vízilabdázók is stabil első osztályúnak mondhatják magukat az elmúlt pár évben. Pécset – kis túlzással – a kosárlabda tartja fenn a térképen, ami Magyarország ötödik és egyik legszebb városával kapcsolatban eléggé visszafogottnak tűnik. Szekszárdon történelmi szezon előtt állnak a női kosárlabdázók, akik fennállásuk során először jutottak be az Euroliga-csoportkörébe.

Székesfehérváron négy nagy múltú csapat négy különböző sportágban próbálja öregbíteni a város hírnevét.

A hétvégén ismét zöld utat kapó Alba Aréna méltó otthona lesz a hokicsapatnak, amelynél talán egyetlen magyar sport brand sem érdemel meg jobban egy modern létesítményt. A focicsapat a dobogóért küzdhet az NB I-ben, ahogyan a férfi kosarasok is az élmezőnybe vágynak. A női kézilabdázóktól extra lenne, ha a Top 7-be beverekednék magukat.

Veszprém továbbra is a kézilabda fővárosa, ezt a státuszukat az elveszített magyar bajnoki cím sem ingatta meg. Továbbra is két első osztályú klubja van a királynék városának. Tatabánya városában szintén a kézilabda a legnépszerűbb, akik az Európa-liga második felében már az új arénájukban fogadhatják majd az ellenfeleiket, vízilabdában pedig ezúttal a női bajnokságban lesznek képviseltetve.

Veszprémben minden kézimeccs örök élmény Fotó: Polyák Attila - Origo

A Dunántúlon a nem megyeszékhelyek közül az Európa egyik legkiválóbb női kosárlabdacsapatával rendelkező Sopron, és a négy különböző sportágban is fent lévő Dunaújváros a legérdekesebbek.

A Dunától keletre Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban férfi kosár és férfi röpi mellett immáron a férfi kézilabdázóknak is szurkolhatnak. Ha pedig a jelenleg a másodosztályban feljutást érő helyen álló focisták is kiharcolják élvonalbeli tagságukat, akkor még nagyobb figyelem hárulhat Bács-Kiskun megye székhelyére.

Szegeden a férfi kézilabda-Eb-re elkészülő aréna adhat még nagyobb lendületet nemcsak a szintlépésre készülő kéziseknek, de a magát az Európa-kupában szintén megmérető férfi kosarasoknak is. A képet a női és férfi pólósok teszik teljessé.

A Tisza partján feljebb haladva Szolnokon „csupán" két prémium klub várja rajongóit a Tiszaligetbe, a Dózsa a vízilabda-BL-ben, az Olaj pedig a kosárlabda Európa-kupában száll harcba.

Békéscsabán a női kézilabdázók több mint két évtized után estek ki az első osztályból, így „utolsó mohikánként" a női röplabdázók tartják fent a várost a térképen. Igaz, őket szokás szerint ezúttal is láthatjuk a nemzetközi porondon.

Debrecen igazi sportváros, ahová a Tour de Hongrie mezőnye is szívesen látogat el évről évre Forrás: SPORTFOTO PRESS/Zsolt Halmagyi

Magyarország második legnagyobb városa, Debrecen az egyetlen a fővároson kívül, ahol mind a hat vizsgált csapatsportban van együttes a legmagasabb szinten.

Közülük a női kézilabdázók megerősödve várhatják az Európa-liga-selejtezős párharcukat. Nyíregyházán a röplabda és a kosárlabda kaphat nagyobb figyelmet, pláne azért, mert a Fatum Nyíregyháza a BL-csoportkörben képviseli a szabolcsiakat.

Miskolcon a focisták kiestek, de amint visszajutnak és a DVTK újjáalakult kéziszakosztálya is elkezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket, Debrecenhez hasonlóan minden sportban ott lehetnek a topon. Női kosárcsapatuk az Eurokupában is érdekelt lesz, a Jegesmedvék ezúttal „csak" az Erste Ligában indulnak, a szlovák bajnokságot kihagyják. A kínálatot a női röpi és a férfi vízilabda teszi teljessé.

Eger továbbra is a vízilabda egyik fellegvára, annak ellenére is, hogy ezúttal nem lesznek ott a nemzetközi kupában. Salgótarjánban sajnos nemcsak az európai kupák, de az első osztályú sportélet sem létezik jelen pillanatban, a tíz vizsgált bajnokságban egyetlen Nógrád megyei csapat sincs sajnos. Reméljük, a közeljövőben ez megváltozik, és az egyik legszebb megyénkbe is lehet majd "sportturistáskodni".

Eger, Salgótarján, Zalaegerszeg és Kecskemét az a négy megyeszékhely, ahol nincs európai kupában szereplő csapat a 2021-22-es szezonban.

A térkép elkészülésének időpontjában még 37 magyar csapat volt versenyben a nemzetközi porondon. Ebből azonban a szegedi férfi kosarasok sajnos kiestek, mert nem jutottak fel az Európa Kupa főtáblájára.

Győr, Szeged, Szolnok és Szombathely azok a települések, ahol egynél több sportágban lehet szurkolni a legmagasabb szinten.

A még nem említett települések közül Mosonmagyaróvár, Vác és Kazincbarcika azok a városok, ahol a legizgalmasabb mérkőzéseket játszhatják a szezonban.

A Fradi adja a legtöbb csapatot az európai kupákba a 2021-22-es szezonban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Budapest a 37 európai kupában szereplő csapatból 14-et tudhat a magáénak. A Fradi a labdarúgó Európa-ligába, a női kézilabda Bajnokok Ligájába, a férfi vízilabda-BL-be, a jégkorong Kontinentális kupába és a női vízilabda Euroligába is delegálhatott csapatot előző szezonbeli remek teljesítményének köszönhetően.

A zöld-fehéreknél a röplabda és a kosárlabda nem működik a legmagasabb szinten, de amíg a felsorolt szakosztályai ennyire sikeresek, aligha bánkódhatnak a rajongóik emiatt. A fővárosban az OSC, a BVSC, az UVSE, a Ludovika-FCSM-Csata, a Vasas és a Pénzügyőr SE harcolhatnak még a piros-fehér-zöld színekért. Közülük a Csata női kosarasai hatalmas bravúrral, a svéd Umea elleni kettős győzelemmel jutottak fel az Európa Kupa főtáblájára.