Vágólapra másolva!
Két fantasztikus hazai sikeren már túl van a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei szezonjában. Sőt, Momir Ilic csapata legutóbb a Porto otthonában is megmutatta, hogy hatalmas az egység a játékosok között. Ezúttal az a Flensburg-Handewitt látogat a Veszprém Arénába, amelynek keretéből számos sérült kézilabdázó el sem utazhatott Magyarországra.

A PSG elleni 34-31-es és a Barcelona elleni 29-28-as sikerek után újabb téglát tehet a „bevehetetlen erőd" visszaépítésébe az Építők. Momir Ilic és Gulyás Péter kinevezésével eddig úgy néz ki, hogy a magyar csapat kezd visszatalálni játéka legfontosabb pilléreihez. Ez egy masszív, félelmet nem ismerő védekezés és a mögötte lévő extra kapusteljesítményt jelenti.

Azért a modern kori kézilabdázás fontos eleméből, az óriási iramból való meccselésből is egyre jobb a Veszprém. A Porto ellen 30-23-ra megnyert összecsapáson pont az a három világklasszis játszott kiemelkedően, akik szerintünk a klub legnagyobb klasszisai. Rodrigo Corrales félelmetesen védett – a Barca ellen bemutatott 19 védése után ezúttal 18-szor tudott sikeresen közbeavatkozni.

Petar Nenadic világklasszis játékosból legendás játékos lehet ebben a szezonban Fotó: Koncz Márton - Origo

Petar Nenadicnak ez lehet az a szezon, amikor a helyenként önös érdekeit végleg alárendeli a csapatnak és higgadt, türelmes helyzetkialakítással sikerre vezetheti az együttest.

A szerb irányító rendkívül látványos játékra képes, akinek a megoldásai egytől-egyig all star-gálákon is megállnák a helyüket. Viszont eddig amikor nem érezte az „ütéstávolságot", akkor hajlamos volt teljesen elkedvtelenedni és rossz döntéseket hozni.

„Mondjuk ő legalább fel meri vállalni a döntéseket a legnehezebb helyzetekben is..." – mi ezt inkább erénynek tartjuk, mint rossz tulajdonságnak. Azonban mivel honfitársát, Ilicet rendkívül tiszteli, ezért a mentalitása is fejlődni látszik a 35 éves klasszisnak az ősz folyamán.

A harmadik kulcsember, aki Portóban óriásit játszott az a Rasmus Lauge volt, aki tavaly decemberben elszenvedett súlyos sérülése után szeptemberben bombaformában tért vissza a pályára. A dán világbajnok Nenadiccsal együttműködve valósággal szétszedte a portói védőfalat, könnyű gólokhoz juttatva csapatát. Az irányító-átlövő emellett kettes védőként is parádés teljesítményt nyújtott.

Rodrigo Corrales parádésan védett az elmúlt két BL-mérkőzésen Fotó: Koncz Márton - Origo

Ha már a védekezés,

Sipos Adrián beilleszkedése létszükséglet volt az előző szezonban látottak alapján az előre lépéshez.

A magyar válogatott hármas védő nagyon jól egészíti ki egymást Blaz Blagotinsekkel és/vagy Ligetvári Patrikkal. Utóbbi támadásban is egyre több szerephez jut Ilic kezei alatt. A PSG és a Barca ellen is három-három alkalommal bombázta szét az ellenfél kapuját.

A csütörtöki ellenfél, a Flensburg borzasztóan kezdte a szezont. Ennek okai között a megannyi sérült játékosa játszik kulcsszerepet. Ez főként a hátsó posztokon okoz súlyos gondokat Maik Mahullának. Goran Johannessen, Magnus Röd, Franz Semper és Lasse Möller hiányában Jim Gottfridsson és Mads Mensah Larsen maradtak csupán egészségesek.

Igaz, amíg Gottfridsson alkalmas arra, hogy pályára lépjen, addig bármelyik csapat ellen veszélyesek lehetnek. A példátlan sérüléshullám miatt október közepére három jobbátlövőt is igazoltak: Michael Müller, Julius Meyer-Siebert és Teitur Örn Einarsson sem tartozik az igazán nagy klasszisok közé – pont ez az ismeretlenebb jelleg adja a veszélyét a helyzetnek, mert így nehezebb készülni rájuk.

Amit Lasse Svan nem tud a labdával, az nem is létezik Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Axel Heimken

Ha csak nem kerül össze ismét az egyenes kieséses szakaszban a két csapat, akkor utoljára láthatjuk a Veszprém Arénában pályára lépni Lasse Svant.

A 38 éves dán jobbszélső mindent tud erről a játékról, fantasztikus megoldásait élmény nézni. A másik szélen Hampus Wanne az előző szezonban elképesztő teljesítményt nyújtott, rá is érdemes lesz odafigyelni.

A Flensburg tökéletesen ötvözi a német precizitást a skandináv gyorsasággal, így a Veszprémnek ezúttal mindennél jobban kell törekednie arra, hogy támadásban minél kevesebb technikai hibát kövessen el, különben Svan és Wanne átrohannak a mieinken. Igaz, a ziccer lövése közben Corralest is le kell győzniük, és ez eddig az ősszel csak nagyon kevés játékosnak sikerült.

Ahogyan magát a Veszprém is csupán Kielcében kapott ki eddig, szemben a német riválissal, amely négy forduló után még nyeretlen a Bajnokok Ligájában.