Vágólapra másolva!
A Pick Szeged hazai pályán 31-28-ra legyőzte az Aalborg csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szerda esti mérkőzésén.

Helyszíni tudósítás

A BL-döntős dán Aalborg ellen a magyar bajnoki címvédő számára az volt a tét, hogy versenyben marad-e az automatikus negyeddöntőbe jutást érő első két helyért. A Kékek eddig egyetlen Elverum elleni hazai vereséget leszámítva szépen teljesítenek a legrangosabb európai kupában: két nagy rivális, a Montpellier és a THW Kiel otthonában elért bravúrdöntetlen és két kötelező győzelem (Meshkov Brest és HC Zágráb) a mérlegük.

Borut Mackovsek bombagólokkal alapozta meg a mérkőzést a Szeged számára Fotó: Polyák Attila - Origo

Juan Carlos Pastor, a hazaiak vezetőedzője ismét számíthatott az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Dean Bombacra, így az egy héttel ezelőtt Kielben a hajrában remekül játszó Miguel Martins már nem kellett, hogy egyedüli irányítóként vegye fel a harcot az ellenféllel szemben. Az Aalborg játékstílusa valahol a Kiel és az Elverum között helyezkedik el, vagyis mindenképp óriási taktikai csatára számíthattunk a csoport éllovasa ellen is.

A két hosszú oldali lelátó szinte teljesen megtelt az Újszegedi Sporcsarnokban, ahol az egyik utolsó BL-meccset játszották a szerdai alkalommal. Az európai szövetség minden forduló előtt kiválasztja "a hét meccsét", ami ezúttal a Tisza-partiak rangadója lett. Mikler Roland védésével és Borut Mackovsek góljával kezdődött a mieink számára az összecsapás.

Az ellenfél Sebastian Barthold trükkös hétméteresével egyenlített. Kent Robin Tönnesen találatára Felix Claar válaszolt, majd Martins is gólt szerzett. Pislogni sem volt időnk, és Barthold már fel is ért a középkezdés után, de csak a kapufát találta el. A rá jellemző félelmetes tempóban hozta fel a labdát az ellenfél, de Mikler bravúrral kirúgta a labdát. Közben Mackovsekkel nem bírtak a dán védők, így 5-3-nál először volt kettő a szegedi előny.

Mikler Roland nagyszerűen védett a hazai kapuban Fotó: Polyák Attila - Origo

Tönnesen kísérleténél Simon Gade jól avatkozott közbe, majd Claar pillanata következett. Bő tíz perc után Bánhidi Bencét is sikerült megtalálni a falban, aki ezt góllal hállálta meg. Elől gyönyörű támadásokat vezetve, hátul Mikler-védésekkel feltüzelve a Szeged az első 15 percben nagyon erős csapat benyomását keltette. (9-5)

Sebastian Frimmel gyors góljai és Mackovsek elképesztő megmozdulásai a játéknap összefoglalójában is megállják majd a helyüket. Pastor mester számára pedig azt jelentették, hogy Bánhidit pár perc erejéig pihentetni tudta. A helyére egy másik magyar válogatott játékos, Rosta Miklós érkezett a pályára.

A félidő közepén Bombac is pályára léphetett, de nem ő, hanem Imanol Garciandía volt az, aki 12-9-re módosította az eredményt. Stefan Madsen ekkor kért először időt, ami egy kapuscserével, egy kihagyott helyzettel és egy kiállítással járt együtt együttese számára. Bodó Richárd szépen tört be és lőtte a ziccert a kapuba, Claar gólja után ez Garciandíának egy óriási átlövésből sikerült. (14-10)

A szegedi szurkolók szokás szerint remek hangulatot varázsoltak az Újszegedi Sportcsarnokba Fotó: Polyák Attila - Origo

A szokásos szegedi "katlanhangulat" ezúttal szerencsére kimerült a szurkolók buzdításában, a szokásos hőség most elkerülte a sportcsarnokot. René Antonsen két gólja közelebb hozta az Aalborgot, de Bodó a Kékek számára a legjobbkor talált be. Mikler sokadik ziccert védte ki, mielőtt Bogdan Radivojevic egy gyönyörű ejtéssel kompenzálta a kihagyott hétméteresét. (16-12)

A szünet előtt Frimmel bedobta a büntetőjét, ahogyan Antonsen sem hibázta el a ziccerét, így 17-13-as hazai előnyben cserélhettek térfelet a csapatok. Nem kezdődött jól a második félidő a Szegednek. Sandellé volt az első gól, majd Frimmel fejbe dobta hétméteresből a kapuba visszaálló Gadét, amiért piros lapot kapott.

A dánok emberelőnyben Claar duplájával feljöttek egy gólra - ekkor Mikler a lehető legjobb pillanatban védte Antonsen trükkös lövését. Garciandía góljával a Kékeknek sikerült elől maradnia. Sandell találata után Bombac fénysebességgel vitte ziccerig a középkezdés után a labdát, a szlovén játékos ezzel mindenkit megnyugtatott, hogy százszázalékos állapotban van. (19-17)

A visszatérő Dean Bombac remekül irányította csapatát Fotó: Polyák Attila - Origo

Bánhidi és Bombac zseniális megoldásai után Pálmarsson egy nem kevésbé szép lövésből talált be. Mario Sostaric a rá jellemző magabiztossággal dobta be a hetest, miután Kristian Björnsen szabálytalankodott Alexander Blonzzal szemben. A norvég balszélső volt az, aki egy Mikler-bravúr után kialakította az addigi legnagyobb különbséget. (23-18)

Mikler teljesítményére kb. háromnegyed órát követően kezdtek elfogyni a jelzők, aki a "rend kedvéért" bemutatott egy dupla védést is. A rutinos kapussal szemben minden egyes gólért meg kellett szenvednie az Aalborgnak, Björnsen a rövid alsó sarokban talált mellette helyet. (24-20) Mirko Alilovic nagyon közel állt hozzá, hogy kivédje Barthold hetesét, majd Bánhidit egy kihagyott ziccer után kiállították.

Az emberelőnyt követően 25-23-ra feljött a rivális, ilyen állásnál kezdődött meg az utolsó tíz perc. Pastor időkérését szegedi kapufa és egy Claar-gól követte, így már csak egy volt a különbség a mieink javára, amikor jött Sostaric és éles szögből a kapuba dobott. A hajrára Mikler mellé felnőtt Gade is a másik kapuban, aki nélkül a dánok nem tudtak volna visszajönni. (26-25)

Hatalmas győzelmet aratott a Szeged az előző szezon BL-döntősével szemben Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó percekben a Szeged védekezése is összeállt, mögötte pedig a magyar kapus mindent kivédett. Sostaric és Garciandía góljai eldöntötték a két pont sorsát, hiába kért időt Madsen, Bombac és Bánhidi révén az utolsó két percből is a mieink jöttek ki jobban.

A Szeged 31-28-ra legyőzte az Aalborgot.

Juan Carlos Pastor csapata a válogatott szünet után lép pályára legközelebb a legrangosabb európai kupában, amikor az északmacedón Vardar Szkopjét látja vendégül.

A mérkőzésen készült galériánk IDE KATTINTVA tekinthető meg!

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló
Pick Szeged - Aalborg (dán) 31-28 (17-13)
gólszerzők: Bánhidi, Garciandía, Mackovsek 5-5 gól, Sostaric 4, Frimmel, Bombac 3-3, Bodó 2, Tönnesen, Martins, Radivojevic, Blonz 1-1, illetve Barthold 8, Claar 6, Björnsen 4, Sandell, Antonsen 3-3, Pálmarsson 2, Jakobsen, Möllgaard 1-1

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
THW Kiel 14 10 2 2 410-379 31 22
GY
D
GY
GY
GY
2.
Aalborg Handball 14 8 3 3 430-382 48 19
V
GY
GY
GY
D
3.
Paris Handball 14 8 5 1 431-412 19 17
GY
GY
GY
V
GY
4.
Vive Kielce 14 6 4 4 413-402 11 16
V
D
V
GY
D
5.
RK Zagreb 14 6 6 2 373-373 0 14
GY
V
GY
GY
V
6.
MOL Pick Szeged 14 6 7 1 401-414 -13 13
GY
GY
V
V
V
7.
Kolstad 14 5 8 1 393-401 -8 11
V
V
V
V
GY
8.
HC Eurofarm Pelister 14 0 14 0 333-421 -88 0
V
V
V
V
V