A címvédővel is egy csoportba került a Nyíregyháza a női röplabda Bajnokok Ligájában

röplabda Fatum Nyíregyháza
Budapest, 2021. március 14. A nyíregyházi Najdic Sara és Pintér Andrea (b-j) a női röplabda Magyar Kupa döntőjében játszott Swietelsky-BRSE - Fatum Nyíregyháza mérkőzésen a fővárosi Ludovika Arénában 2021. március 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Többek között a címvédő olasz Coneglianóval került egy csoportba a Fatum Nyíregyháza a női röplabda Bajnokok Ligájában.

A sorozat pénteki, ljubljanai sorsolásán kiderült, hogy az alanyi jogon főtáblás, bajnok és kupagyőztes nyírségiek a klubvilágbajnok olasz sztárcsapat mellett a lengyel bajnok Chemik Policével, valamint egy selejtezőből érkező együttessel találkoznak a csoportkörben. Németh Szabolcs tanítványait előzetesen a harmadik kalapba sorolták be.

A 20 klubot felvonultató főtábla küzdelmei november 23-án kezdődnek.

A női BL-főtábla csoportbeosztása:

A csoport: Lokomotiv Kalinyingrad (orosz), Developos SkyRes Rzeszów (lengyel), Dresdner SC (német), selejtezőből érkező csapat

B csoport: VakifBank Istanbul (török), ASPTT Mulhouse (francia), LP Salo (finn), Vibo Volley Monza (olasz)

C csoport: Igor Gorgonzola Novara (olasz), Dinamo Moszkva (orosz), VK Dukla Liberec (cseh), THY Istanbul (török)

D csoport: Fenerbahce Opet Istanbul (török), Béziers Volley (francia), VC Maritza Plovdiv (bolgár), Dinamo Kazany (orosz)

E csoport: A. Carraro Imoco Conegliano (olasz), Groupa Azoty Chemik Police (lengyel), FATUM NYÍREGYHÁZA, selejtezőből érkező csapat