Vágólapra másolva!
A magyar bajnok Sopron Basket elkerülte a címvédő Jekatyerinburgot a női kosárlabda Euroliga következő idényének csoportkörében.

A nemzetközi szövetség csütörtöki sorsolásán eldőlt, hogy a kontinentális elitsorozat elmúlt három szezonjában négyes döntőbe jutott soproniak a török Fenerbahcéval és Galatasarayjal, a francia bajnok Landes-dal, a lengyel bajnok Gdyniával, a spanyol kupagyőztes Gironával és a 2017-ben Euroliga-bajnok orosz Dinamo Kurszkkal együtt kerültek a B jelű nyolcasba, hozzájuk csatlakozik még egy selejtezős ellenfél.

A Sopron Basket nehéz csoportba került az Euroligában Forrás: fiba.basketball.com

Az Atomerőmű KSC Szekszárd a selejtezőben lesz érdekelt, amelynek a magyar érdekeltségű tornájára Sepsiszentgyörgyön kerül sor szeptember 21-23-án. A tolnaiakon és a Sepsi-SIC csapatán kívül a török Kayseri lép még pályára Erdélyben, a trió győztese az Euroliga A csoportjába kerül, a második és a harmadik helyezett pedig az Európa Kupában folytatja szereplését.

A második vonalnak számító EK-ba 57 csapat nevezett, hozzájuk csatlakozik majd az Euroliga selejtezőjéből még négy együttes. A mezőnyben magyar részről az UNI Győr Mély-Út és az Aluinvent DVTK a főtáblán kezd, míg a Ludovika-FCSM Csata és a PEAC-Pécs a selejtezőben próbál szerencsét, utóbbi két gárda szeptember 23-án és 30-án lép pályára. A kvalifikációban a Csata a svéd Umeával, míg a PEAC a görög Lefkadasszal küzd meg a főtábláért.

Az Euroliga csoportbeosztása:
A csoport:
Jekatyerinburg és MBA Moszkva (orosz), Montpellier (francia), Venezia (olasz), Riga (lett), USK Praha (cseh), Salamanca (spanyol), Atomerőmű KSC Szekszárd/Sepsi-SIC/Kayseri a selejtezőből
B csoport:
Sopron Basket, Dinamo Kurszk (orosz), Gdynia (lengyel), Girona (spanyol), Fenerbahce és Galatasaray (török), Landes (francia), Valencia/Bourges/Schio a selejtezőből

Az Európa Kupa magyar érdekeltségű csoportjai:
B csoport:
UNI Győr Mély-Út, Promety (ukrán), az Elazig-PAOK selejtező győztese, az Atomerőmű KSC Szekszárd/Sepsi-SIC/Kayseri Euroliga-selejtező 2. helyezettje
F csoport:
Aluinvent DVTK, Sziktyivkar (orosz), Ormanspor (török), a Ludovika-FCSM Csata - Umea selejtező győztese