Vágólapra másolva!
A magyar férfi kosárlabda-válogatott júliusban két hetet töltött Japánban, ahol egy felkészülési torna keretében Japán, Finnország, és Belgium válogattjai ellen játszottak a magyar kosarasok. A magyar válogatott mindhárom meccsén kikapott, de a magyarok edzője, Sztojan Ivkovics szerint pont jókor érkeztek ezek a vereségek. A felkészülési torna tanulságairól az Origo kérdezte a magyar válogatott szövetségi kapitányát.

– mondta el Sztojan Ivkovics, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a torna helyszínéről. A magyar válogatott edzője korábban azt nyilatkozta, hogy két éve nem tudott ilyen hosszú időt együtt tölteni a magyar csapat. Sztojan Ivkovics azt is hangsúlyozta, hogy a felkészülési torna meccsei jellegüket tekintve inkább barátságos meccsek voltak, mint edzőmeccsek.

A fő cél a csapatkémia építése és fejlesztése volt,

illetve hogy a fiatalabb játékosokat (Pongó Marcell, Lukács Norbert, Fazekas Máté) beépítsék a csapatba.

– mondta el Ivkovics. A szövetségi kapitány elárulta,

hogy leginkább erőnléti problémáik voltak a magyar játékosoknak.

Ivkovics Sztojan hallani sem akar örömjátékról, mindig a győzelemre hajt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A három felkészülési meccsel kapcsolatban Sztojan Ivkovics kiemelte, hogy a magyar játékosok jól szedték a lepattanókat, és teljesítették azokat a feladatokat, amiket a meccs előtt tőlük kért. A magyar férfi kosárlabda-válogatott az első felkészülési meccsen 79-58-ra kikapott az olimpiára készülő japán csapattól Okinaván. A japánoknál két NBA-játékos is a pályára lépett a magyarok ellen, de Ivkovics szerint a játékosai egyáltalán nem voltak megilletődve ellenük.

– mondta el a szövetségi kapitány. A japán válogatott után a finn csapat is legyőzte a magyar férfi válogatottat a második felkészülési meccsen. A finnek ellen a magyar csapat legjobbja Ferencz Csaba volt 20 ponttal - közte hat hárompontossal. Ivkovics dicsérte a keret legidősebb játékosát.

– mondta el a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A belgák ellen Keller Ákos nem játszott és Allen Rosco is kimaradt, rajtuk kívül mindenki pályára lépett, a fiatalok sok lehetőséget kaptak. A magyar csapat jól tartotta magát Belgium ellen, de a harmadik negyedben visszaesett a magyarok dobáshatékonysága. Ezt kihasználva a remekül triplázó belgák átvették a vezetést, és megnyerték a torna utolsó meccsét.

– mondta el Sztojan Ivkovics.

Sztojan Ivkovics szerint ezekből a meccsekből sokat lehet tanulni Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a három vereség ellenére elégedett volt a csapata teljesítményével.

– vonta le a felkészülési torna tanulságait Sztojan Ivkovics. A magyar szövetségi kapitány a jövő évi Európa-bajnokságról is mondott néhány gondolatot.

– zárta le mondandóját Sztojan Ivkovics.

A vb-selejtezők első szakaszára november 22. és 30. között kerül sor, a csoportok sorsolásának időpontja egyelőre nem ismert.