Vágólapra másolva!
Két fórumon is elutasították Nazem Kadrinak, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Colorado Avalanche csatárának fellebbezését, így érvényben marad a nyolc mérkőzésre szóló eltiltása.

Kadri a St. Louis Blues elleni első körös csata második találkozóján kapott végleges kiállítást, majd hosszú eltiltást, mert szándékosan, fejre irányulóan leütközte Justin Faulkot.

Mivel az Avalanche 4-0-val kiejtette a Bluest, a Vegas Golden Knights elleni csoportdöntőben eddig a ponterős támadó nem léphetett jégre. A párharcból eddig öt meccs ment le, a Vegas 3-2-re vezet, azaz ha a következő találkozót megnyeri, akkor a Colorado kiesik.

Kadri remélte, hogy legalább a hatodik felvonásra visszatérhet, de a fellebbviteli bizottság - akárcsak az első fórum is - elutasította beadványát.

Amennyiben az Avalanche nyerne magyar idő szerint péntek hajnalban, akkor a mindent eldöntő hetedik csatában Kadri - akinek ez pályafutása harmadik rájátszásbeli eltiltása - már jégre léphetne.