Borzalmas érzés az elbukott 3x3-as kosárlabda olimpiai kvalifikáció

A magyar kosárlabdasport az 1980-as moszkvai olimpia óta az ötkarikás játékok közelében sem járt. Vasárnap néhány másodperc hiányzott csak ahhoz, hogy a sportág fiatal olimpiai szakágában, a 3x3-as versenyben (amelyet korábban streetballnak neveztek) Magyarország csapata ott legyen a tokiói olimpián. 

A debreceni négy selejtező meccset (Hollandia, Észtország, Tajvan és Olaszország) érdemes egybe fűzni az egy héttel ezelőtt, Grazban megrendezett olimpiai selejtezős negyeddöntővel a francia csapat ellen.

Mind az öt mérkőzésre elmondható, hogy a magyarok iszonyatos feszültség és teher alatt játszottak. Mintha teljesen megbénította volna őket az a tudat, hogy eljuthatnak az olimpiára.

Erről beszélt Debrecenben Károlyi Andrea szövetségi kapitány is, aki legalább vállalta, hogy a kamerák elé áll az Olaszország ellen az utolsó pillanatban elvesztett döntő után. A játékosok közül senki sem akart nyilatkozni az M4 Sportnak. Ezt a helyzetet is ismerjük már, valahol érthető is mindez, hiszen óriási lehetett a csalódás. Ugyanakkor ezek a játékosok profi sportolók, akiknek a feladataik közé az is beletartozik, hogy elmondják a szurkolóknak, miért nem sikerült. Tudom, manapság divat lett ócsárolni a pálya szélén készített interjúkat, a teniszező Naomi Oszaka sajtóval kapcsolatos botrányának farvizén azok hajókáznak most, akik szerint egy sportolót nem lehet kötelezni arra, hogy egy-egy (vesztes, vagy győztes) meccs után nyilatkozzon. Pedig tényleg kiváncsiak lettünk volna arra, hogy élték meg a játékosok az elbukott kvalifikációt.

De térjünk most vissza Károlyi Andreának az egyik mondatához, amely úgy szólt, hogy Magyarországon ilyen teher alatt kosárlabdázó még nem játszott, mint ezek a lányok Debrecenben.

A vesztes magyar válogatott tagjai, Goree Cyesha (b), Papp Klaudia (b2), Medgyessy Dóra (b3) és Theodoreán Alexandra a 3x3-as női kosárlabda olimpiai kvalifikációjának pótselejtezője döntője, a Magyarország – Olaszország mérkőzés után Debrecenben Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Mti Fotószerkesztőség/Czeglédi Zsolt

A közelmúltban biztosan nem - éppen ezért kellett volna ennek a ténynek a mentális hatásait minden részében elemezni, s erre felkészíteni a magyarokat. De azért volt olyan, amikor ennél nagyobb tét alatt kellett játszanunk. Mást ne mondjunk, az 1992-es barcelonai olimpiára zajló női kosárlabda olimpiai selejtezőben, a spanyolországi Vigóban ennél nagyobb volt a teher, igaz, kijutni ott sem sikerült. Az 1984-es Los Angelesben megrendezett havannai olimpiai selejtezőn gyönyörű sikert értek el a magyarok, kijutottak.

Amikor a kubai fővárosban felszálltak a hazafelé tartó repülőre, még azt hitték, mennek az olimpiára. Mire Svájcban leszálltak, a MOB már megszavazta, hogy a magyar sportolók politikai okok miatt nem vesznek részt az 1984-es olimpián.

Visszatérve a mentális teherre: előre lehetett tudni, hogy a tokiói repülőjegyet nem adják ingyen, hogy rajtunk kívül még lesz olyan csapat, amely erre pályázik. Azt senki sem állíthatja - én sem teszem -, hogy a magyar női 3x3-as válogatott nem tett volna meg mindent azért, hogy eljusson az olimpiára. De akik látták a meccseket, azt is észlelték, hogy

ehhez a feladathoz egyedül a honosított amerikai Cyesha Goree tudott felnőni.

Bármennyire is fájdalmas leírni, a másik három játékos nem. Ez egyben azt is jelenti, hogyha nincs Goree, vélhetően idáig sem jutunk el. A kiesés okozta keserűség egyetlen pozitívuma az volt, ahogy ez az amerikai lány küzdött a magyar színekért, hogy mindent elvállalt, kis túlzással ő vitte a hátán az egész brigádot, de egy ember még ebben a sportágban sem tud olimpiai repülőjegyet szerezni.

Pedig mennyire jó lett volna az olimpiai nyolcas mezőnyben nézni Magyarországot. Ott két jó meccsel az éremközelbe lehet majd jutni minden csapatnak.

Ezért is borzalmasan fájdalmas a Debrecenben egy óra alatt elbukott két olimpiai csapatkvalifikáció.

(A férfiaktól igazából nem várunk semmi komolyat, az ő döntőbe jutásuk nagy bravúr volt, de a fináléban a belgák ellen nem volt már esély.) Ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen esélyünk? Ki tudja, hogy a 3x3-as kosárlabda olimpiai műsorra vétele hány országban indukál hatalmas fejlődést, amivel nehéz lesz lépést tartani.

"A tokiói kvótaszerzés egyszerre reális célkitűzés és siker esetén bravúr is. Az elmúlt évek teljesítménye alapján reális célnak mondanám, ugyanakkor ha arra gondolunk, hogy 1980 után újra magyar női kosárlabda lenne az olimpián, akkor viszont bravúr. Mindannyiunk álma valósulna meg a tokiói szerepléssel". Ezt is a magyar szövetségi kapitány, Károlyi Andrea mondta idén, március 10-én. Szavait olvasva még fájdalmasabb leírni tényt: sem a realitás, sem a bravúr nem sikerült.