Játék nélkül lett bajnok a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

röplabda Fatum Nyíregyháza
Budapest, 2021. március 14. A nyíregyházi Najdic Sara és Pintér Andrea (b-j) a női röplabda Magyar Kupa döntőjében játszott Swietelsky-BRSE - Fatum Nyíregyháza mérkőzésen a fővárosi Ludovika Arénában 2021. március 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A Fatum Nyíregyháza nyerte a női röplabda Extraliga 2020/21-es idényét, miután döntőbeli ellenfele, a Swietelsky-Békéscsabai RSE koronavírus-fertőzés miatt a finálé második és harmadik mérkőzésére sem tud kiállni.

A viharsarkiak már a hétfőre kiírt első találkozóra sem tudtak elutazni, csütörtökön pedig bejelentették, a korábbi három eset után újabb öt játékosukról derült ki, hogy fertőzött.

áll a BRSE pénteken megjelent közleményében.

A Békés megyei klub jelezte a magyar szövetség (MRSZ) versenybizottsága felé, hogy a döntő második találkozóját nem tudja megrendezni, valamint a keddi harmadik mérkőzésre sem áll módjában elutazni.

fogalmaz a BRSE közleménye.

Az ügyben az MRSZ versenybizottsága úgy határozott, hogy a Swietelsky-BRSE csapatának nem engedélyezi mérkőzés lejátszását április 17-ig, a döntő következő két mérkőzését pedig 3-0 (75-0) arányban a Fatum Nyíregyháza javára írja.

Játék nélkül lett bajnok a Nyíregyháza Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Kupában is győztes szabolcsiak - akik a szezon során mindössze egyszer kaptak ki - 2007 óta első, összességében hatodik bajnoki címüket ünnepelhetik, a következő idényben pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhetnek.

A korábbi 62-szeres válogatott játékos, Németh Szabolcs így első teljes vezetőedzői évében duplázni tudott csapatával.

A találkozók halasztására azért nincs lehetőség, mert a Nemzetközi Röplabda Szövetség korábbi döntése értelmében minden nemzeti bajnokságot be kell fejezni jövő vasárnapig, ezt követően ugyanis kezdődnek a válogatottak programjai. A magyar női válogatottra május elején Európa-bajnoki selejtező, később Európa-liga vár, míg az Eb-kvalifikáció esetén a kontinenstorna augusztus közepén rajtol.