Vágólapra másolva!
A Győrben zajló olimpiai selejtezőtorna pénteki játéknapján a magyar női kézilabda-válogatott hazai pályán 46-19-re legyőzte Kazahsztánt.

Az Origo sportrovatának helyszíni tudósítása.

A győri Audi Arénában péntek és vasárnap között megrendezésre kerülő női kézilabda olimpiai selejtezőtorna tétje nem kisebb, mint az, hogy ne legyen sorozatban két olyan ötkarikás játékok, ahová sem a női, sem a férfi nemzeti csapatunk nem jut ki. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, Magyarországnak az orosz, szerb, kazah hármasból kellene kettőt maga mögé utasítania.

A menetrend számunkra kedvezőnek mondható, hiszen, válogatottunk először a gyengébb erőkből álló Kazahsztán ellen léphetett pályára.

Elek Gábor, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya úgy döntött, hogy Szikora Melindát, Tóvizi Petrát és Vámos Petrát hagyja ki a meccskeretből, így ők ezúttal a lelátón foglalhattak helyet. A 16 pályára lépő játékosából 11 is a Ferencvárosból érkezett, ami a hét elején még koronavírussal bajlódó, de csütörtökön a mieinkhez már negatív tesztje birtokában csatlakozó szakember klubja is egyben.

A magyar válogatott Kazahsztán ellen kezdte meg szereplését a női kézilabda olimpiai selejtezőben Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kazah csapat a maximálisnál kettővel kevesebb kézilabdázót nevezett a találkozóra, közülük Irina Alexandrova számít a legeredményesebbnek, Nem véletlen, hogy ő szerezte az ellenfél első találatát is, ami a mérkőzés első gólja is volt egyben. Nem kellett sok idő, és Lukács Viktória, illetve Klujber Katrin góljainak köszönhetően már a magyar csapat vezetett.

Klujber jól kezdte az összecsapást, szűk öt percet követően már háromszor is betalált - kétszer hétméteresből. (4-2) A válogatottba hosszú idő után visszatérő Szucsánszki Zita már a 8. percben megkapta a lehetőséget, köszönhetően Kovacsics Anikó kiállításának köszönhetően. Alexandrova góljaival a kazahok jól tartották magukat, Iulia Poilova első védése után az egyenlítésért támadhattak, de egy technikai hiba miatt nem tudtak élni az eséllyel.

Lukács magabiztos teljesítményt nyújtott a jobbszélen, és amikor 7-6-nál állandósulni látszott az egy-kétgólos különbség, elkezdett összeállni a védekezés is. A kazah időkérés dacára is elkezdett nőni a két csapat közötti különbség, Kisfaludy Anett és Márton Gréta révén a mieink öt gólt lőttek válasz nélkül. (12-6)

Szucsánszki Zita hosszú idő után tért vissza a nemzeti csapatba Fotó: Szabó Gábor - Origo

A kazahok gól nélküli sorozatát Mariya Pupchenkova törte meg, majd a 20. percre fordulva Kiss Nikoletta pillanatai következtek. A játékrész hajrájára fordulva, 15-8-as magyar vezetésnél Veronika Khardina egyből piros lapot kapott, miután odanyúlt a ziccerben lévő, már lőni készülő Schatzl Nadine karjára. A balszélső egy szép góllal büntette az ellenfelet - ugyanez Kovács Anettnek nem sikerült, aki két ziccert is elrontott ebben az időszakban.

Ennek a világon semmi következménye nem lett, mert a mieink Bíró Blanka védéseinek köszönhetően behozhatatlan előnyre tettek szert. A szünetre Háfra Noémi bombáitól kísérve 20-8-as eredménnyel mehettek a felek, vagyis a két csapat közötti tudásbeli különbség már az első 30 percben kijött.

A második félidőt Janurik Kinga is megkapta a lehetőséget a magyar kapuban, a 47 %-os hatékonysággal védő Bírót váltva. Helembai Fanny szebbnél szebb gólokat dobva tovább növelte a mieink előnyét. (26-11)

Lukács Viktória magabiztosan értékesítette helyzeteit Fotó: Szabó Gábor - Origo

A pénteken a nemzeti csapatban élete első mérkőzését játszó Kovács Anett - egy hétgólos széria közepette - a 38. percben megszerezte első gólját a magyar válogatottban, így a mezőnyjátékosok közül már csak három legrutinosabb játékosunk, Szucsánszki, Csiszár-Szekeres Klára ésTomori Zsuzsanna nem találtak a kapuba. 32-12-nél már Szucsánszkinak is volt gólja, és mivel Csiszár-Szekeres és Tomori csak védekezésben voltak a pályán, ezért minden támadónk feliratkozott a gólszerzők közé.

Janurik jól védett, de a magyar védekezés elkezdett ki-kihagyni, ami a hatalmas előny birtokában teljesen érthető. A kazahok az utolsó tíz percre fordulva sorozatban négy támadásból is gólt tudtak szerezni, amire korábban csak a találkozó legelején volt példa. A túloldalon Kiss és Háfra pillanatai következtek. (38-16)

A hajrában továbbra is folytatódott az önbizalom növelése, amihez Ázsia 4. legjobb válogatottja tökéletes ellenfél volt. A mieink 40. találatát Márton Gréta szerezte az 53. percben. Ha nem lenne elég ennyi szám egy bekezdésen belül, akkor még említsük meg, hogy Lukács 150. válogatottbeli góljával az utolsó öt percre 43-17-es előny birtokában fordulhattunk.

A magyar válogatott magabiztos sikerrel kezdte az olimpiai selejtezőtornát Fotó: Szabó Gábor - Origo

A találkozót Lukács gólja zárta, aki ezzel a meccs legeredményesebb játékosa lett.

A magyar női kézilabda-válogatott 46-19-re legyőzte Kazahsztánt,

így egy magabiztos sikerrel hangolódott a Szerbia elleni szombati mérkőzésre. Azon a találkozón még egy Andrea Lekic nélküli rivális is nagyobb ellenállásra fogja késztetni a mieinket.

Női kézilabda olimpiai selejtező, II. csoport, Győr, 1. forduló
Magyarország - Kazahsztán 46-19 (20-8)
a magyar gólszerzők: Lukács 7, Klujber 6, Helembai, Kiss 5-5, Háfra, Kovacsics, Szőllősi-Zácsik 4-4, Márton, Schatzl 3-3, Kovács Anett, Kisfaludy 2-2, Szucsánszki 1