Vágólapra másolva!
Ha kicseréljük a Zágrábot a Montpellierre, a Celjét pedig a Rhein-Neckar Löwenre, akkor azt lehetne mondani, hogy a világ 16 legjobb klubcsapata méri össze az erejét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020-21-es szezonjában. Ez nem kritika, hanem inkább dicséret az EHF felé a részünkről, hogy ha már az idény előtt szűkítették a kört, akkor azt egy-két kivétellel a megfelelő csapatokkal tették. Jöjjön az erősorrendünk a szerdán este kezdődő nyolcaddöntő előtt.

16) Zágráb

Némileg erős lenne azt írni, hogy az örökös horvát bajnoknak a világon semmi helye sincs a legrangosabb európai kupában ebben az évadban, de lehet, hogy nem állnánk messze a valóságtól ezzel a kijelentésünkkel. A kétszeres BEK/BL-győztesnek alig volt olyan mérkőzése a csoportkörben, ahol valós esélye lett volna a győzelemre.

Ám mivel a Motor, a Celje és az Aalborg elleni szoros hajrákban is alulmaradt, így az első olyan klub lett a sorozat történetében, amelyik mind a 14 meccsét elveszítette. Számunkra egyetlen értelme mégis van a Zágráb BL-szereplésének: Leimeter Csabát a télen leigazolták, így a magyar jobbátlövő értékes tapasztalatokkal gazdagodhat. Kérdés, hogy 16 gólját mikor gyarapíthatja tovább, ugyanis a koronavírusos megbetegedések miatt a Flensburg elleni párharcukat az EHF kénytelen volt elhalasztani.

15) Celje

A szlovén tehetséggyár évről évre ontja magából az ügyesebbnél ügyesebb fiatal játékosokat. Legutóbb tavaly nyáron a csodagyereknek nevezett Domen Makuc alig 20 évesen kapott szerződést a Barcelonától. Jelenleg Josip Sarac a leginkább figyelemre méltó feltörekvő tehetségük, de a horvát remek megmozdulásai is kevesek lesznek a 2004-es BL-győztes számára a PSG elleni párharcban.

14) Elverum

Nincs könnyű helyzetben a Máthé Dominiket foglalkoztató együttes. Mivel Európán belül messze Norvégiában a legszigorúbbak a járványügyi intézkedések, ezért az Elverumnak minden egyes nemzetközi mérkőzés megszervezése komoly kihívásokkal jár. Így fordulhat elő, hogy a szezonban már 51 gólnál járó jobbátlövő csapata mindkét Barcelona elleni találkozóját a katalán fővárosban játssza majd le. Ezzel a továbbjutási esélyük 15 %-ról kb. 5 %-ra csökkent a mind a 14 csoportmeccsét megnyerő ellenfelével szemben.

Az Elverum magyar válogatott jobbátlövője, Máthé Dominik a BL-szezon egyik felfedezettje Forrás: EHF CL, Facebook

13) Vardar Szkopje

A csapat, amelyiket azután sem szabad leírni, miután rövid időn belül harmadszor is csődbe ment. Márpedig az északmacedónokkal pontosan ez történt az elmúlt pár évben. A 2017-es és 2019-es BL-győztes kerete teljesen átalakult erre a szezonra. A régi tulajdonossal egy visszafogottabb költségvetés párosul, de még így is megmaradt a klub vonzereje – nem csak – a balkáni játékosok között. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Eduardo Gurbindo és Darko Djukic leigazolása – azonban a Veszprém elleni párharcot még nélkülük kell megvívniuk.

12) Nantes

Nicolas Claire másfél évvel ezelőtti eligazolása, illetve a minden egyes mérkőzésen rendkívül hasznosan kézilabdázó Gurbindo sérülése, és néhány koronavírusos megbetegedés egyelőre megoldhatatlan feladat elé állítja Alberto Entrerriost az idényben. A franciáknak mégsem kell feltartott kézzel nekivágniuk a Kielce elleni párharcnak.

A dán Emil Nielsen fejlődése töretlennek látszik a kapuban, a szlovén Rok Ovnicek hellyel-közzel képes pótolni Claire-t irányítóban, nem beszélve arról a rutinról, amit a BL történetének legeredményesebb játékosa, Kiril Lazarov, illetve a két Európa-bajnok spanyol szélső, Valero Rivera és David Balaguer képviselnek.

Kiril Lazarov már szövetségi kapitányként is kipróbálhatta magát az északmacedón válogatott kispadján Forrás: AFP/Federico Gambarini

11) Motor

Az, hogy az ukrán Motor ebben a szezonban hét győzelmet is tudott szerezni, a szezon egyik legnagyobb meglepetése. Még úgy is annak lehet nevezni ezt a teljesítményt, hogy Barys Pukhouski és Aidenas Malasinskas személyében a két talán leginkább alulértékelt irányító-átlövő is Gintaras Savukynas együttesében játszik. A Veszprémet mindkétszer megszorongató csapatnak (34-37, 30-34) a Meskov Breszt ellen is 50 %-ot adunk a továbbjutásra.

10) Aalborg

A dánok már most sem nevezhetőek gyengének, ezt jól bizonyítja a Veszprém Arénában nyújtott november végi teljesítményük, amikor ihletett formában támadva 32-30-ra legyőzték a magyar csapatot. Ugyanakkor ez az Aalborg még nem az az Alborg, amelyik a csapatában tudhatja a nyártól Kristian Björnsent és Jesper Nielsent, majd 2022-től a legendás Mikkel Hansent. A Porto elleni párharc mégis az egyik legérdekesebb lesz a nyolc közül.

9) MOL-Pick Szeged

„Jön az év első nagy téttel bíró meccse" – utal a szegedi klub a honlapján közzétett beharangozójában arra, hogy mivel az EHF mind a 16 csapatot továbbjuttatta a csoportkörből, ezért nagyjából feleslegesen kellett szenvednie a kluboknak a koronavírus viszontagságaitól. Márpedig ez Szegeden sajnos hatványozottan igaz volt, a Tisza-partiak több hullámban is átestek a fertőzésen.

A MOL-Pick Szegedre hasonlóan nehéz feladat vár az egyenes kieséses szakaszban, mint februárban a Kielce ellen Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha ez nem lenne elég, Juan Carlos Pastor csapata a lehető legnehezebb ágra került, ahol két világválogatottat kellene kiejtenie története első négyes döntőbe jutásához. Előbb a címvédő Kiel, majd a PSG állhat a kékek útjába. A németek 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban is a végső állomást jelentették a magyar csapat számára, de Szegeden mindhárom párharcban a mieink nyertek.

A szerda este 18:45-kor kezdődő mérkőzésről az Origo sportrovata a helyszínről tudósít majd.

8) Meskov Breszt

A Motor ellen soha vissza nem térő alkalom ez a fehéroroszok számára, hogy egy ilyen erős mezőnyben bejussanak Európa legjobb nyolc csapata közé. Az előzetesen a kiegyensúlyozottabbnak gondolt csoportban a negyedik helyen sikerült továbbjutniuk. Ivan Pesic bravúrjai és Stas Skube „unortodox" irányítójátéka miatt ezúttal is érdemes lesz figyelemmel követni őket.

7) Porto

Alfredo Quintana tragikus halála után a portugálok Székely Mártont szerződtették le. A magyar válogatott kapus egyelőre csak kölcsönbe érkezett Veszprémből, de ha továbbra is olyan formában véd, mint ahogyan az első portugál bajnokiján tette, akkor hosszú távon is megszilárdíthatja a helyét az együttesnél. A Porto a négyes döntőbe jutás titkos esélyese a számunkra.

A Porto méltóképpen emlékezne meg Alfredo Quintanáról Forrás: FCP/Victor Sousa

A portugál kézilabda-válogatott a horvátokat kiejtve jutott ki a tokiói olimpiára. A siker legfőbb letéteményesei a Porto játékosai voltak, elég a franciák ellen az utolsó pillanatban labdát szerző, majd győztes gólt lövő Rui Silvára gondolni. Magnus Andersson, a svéd legenda a modern kézilabdázás egyik legnagyobb innovátora, aki egyedülálló rendszerben játszatja csapatát. Az Aalborg mellett „csak" a Flensburgot kellene kiejtenie a páratlan bravúrhoz, amit nem gondolunk lehetetlen feladatnak.

6) THW Kiel

A BL-címvédő a hétvégén egy óriási mérkőzésen kikapott a Flensburgtól a Bundesligában, így az ősi rivális megelőzte őket a tabellán. Erősorrendünk legjobb hat csapata között ilyen apró dolgok alapján tudtunk csak dönteni, hogy kit hova pozícionáljunk. A Kiel a továbbra is ihletett formában lévő Sander Sagosennel, a világ legjobb kapusával, Niklas Landinnal, illetve az elmúlt évtized legkomplexebb kézilabdázójával, Domagoj Duvjnakkal érkezik az Újszegedi Sportcsarnokba.

5) Paris Saint-Germain

Ha a Szeged kiejti a Kielt, akkor a PSG személyében egy, a németeknél se nem könnyebb, se nem nehezebb ellenféllel szemben szállhatna harcba a kölni repülőjegyért. Mivel Nikola Karabatic továbbra is sérült, így a Celje elleni párharcban a szerződést hosszabbító holland irányító, Luc Steins beilleszkedése tovább folytatódhat, ahogyan Nedim Remili „átképzése" is fontos elem lehet a számukra, ugyanis ritka a balkezes középső játékos.

4) Kielce

Vajon meddig repíti Alex Dujsebajev a lengyeleket ebben a szezonban? A vezetőedző, Talant fia jobbátlövőként tud olyan hatást gyakorolni a játékra, amilyet balkezesként talán csak Anna Vjahirjevától láthatunk napjainkban, és tőle is „csak" a női mezőnyben. 80 góljával vezeti a BL-góllövőlistát, valamint 56 asszisztjánál is csak Skube adott többet a teljes mezőnyben.

Amennyiben a lengyelek kiejtik a Nantes-ot, a Vardar pedig nem tudja megállítani a Veszprém támadójátékát, akkor egy fantasztikus májusi negyeddöntős párharc előtt állunk. A Kielce legalább annyira félelmetes ebben a szezonban, mint amennyire az Építők. Ha esetleg Dujsebejevnek nem megy a játék, akkor ott van Igor Karacic, aki szintén képes kétszámjegyű gólmennyiséget termelni, vagy Artsem Karalek, akinek beállójátékával rövid idő alatt sikerült feledtetnie Julen Aguinagaldét.

3) Telekom Veszprém

Hiába a középső, hármas védőposzt hiányosságai miatti gyengébb védekezés, a Veszprém számos alkalommal bebizonyította, hogy képes bárkit túldobni támadásban. Rodrigo Corrales a Szeged elleni rangadón bemutatott 20 védése pedig megmutatta, hogy van a csapatnak egy – vagy inkább Vladimir Cuparával két – olyan kapusa, aki(k) feledtetni tudjá(k) ezt a gondot.

Továbbá az, hogy David Davis tavasszal tovább szeretné gyorsítani az amúgy is az átlagnál nagyobb támadásszámmal dolgozó csapatának a játékát, aggasztó lehet előbb a Vardar, majd a Kielce(?) számára is. Ha Petar Nenadicnak sikerül kijönnie a számára igencsak viszontagságosra sikerülő január-februári időszakból, akkor tényleg az Építők lehet a mindkét rá váró párharc kimondott esélyese.

Jim Gottfridsson a négyes döntőbe vezetheti a Flensburgot Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Frank Molter

2) Flensburg-Handewitt

Jim Gottfridsson királysága tovább épülhet a dán határhoz közeli német kikötővárosban. A svéd irányító a válogatottban előbb a világbajnokságon, majd az olimpiai selejtezőn tette egyértelművé, hogy 28 éves korára a világ egyik legjobb irányítójává nőtte ki magát. Ha a Flensburgot bajnoki címre vezeti, és még a BL négyes döntőjébe is bejuttatja, majd ne adj' isten a svédeket is a négybe kormányozza Tokióban, akkor az eredmények is alátámasztják ezen állításunkat.

1) Barcelona

Mit lehet mondani arról a csapatról, amelyik – néhány kivétellel - minden posztra három világsztárral bír, és ennek megfelelően mind a 14 mérkőzését megnyeri a csoportkörben? Átlagosan 36 gólt dobtak olyan támadójátékkal, ami egy jó krimihez hasonlítható: a végsőkig titokban marad, hogy az akció végén éppen ki lesz a gyilkos.

Azonban hiába a jó forma, minden szezonban van egy-egy gyengébb mérkőzés, amikor semmi sem jön össze. Xavi Pascual csak remélni tudja, hogy ezen már december 29-én túlestek. Pechükre az pont az előző évadból a járvány miatt a két ünnep közé halasztott, Kiel elleni BL-döntő volt... Előbb az Elverum, majd a Motor vagy a Breszt sem vág neki nagy esélyekkel a katalánok elleni párharcuknak, így Kölnig tovább fújhatják a lufit a Barca világsztárjai.