Vágólapra másolva!
A dán TV2 Sport információi szerint az IHF is meglepődött, hogy sok száz ember ült a lelátón, miközben gyakorlatilag nem szabadott volna senkinek sem lennie a zárt kapuk miatt, amikor a házigazda Egyiptom válogatottja 35-29-re legyőzte Chilét a férfi kézilabda-világbajnokság szerdai nyitómérkőzésén Kairóban. 

Sokak megdöbbenésére sok száz ember ült a lelátón a kairói sportcsarnokban,

annak ellenére, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) nem sokkal a világbajnokság előtt bejelentette, hogy a koronavírustól való félelem miatt egyetlen nézőt sem engednek be.

Az arénában 17 ezren férnek el, így nem tűnik soknak az a pár száz ember, de egyértelműen látszott, hogy ott voltak. Természetesen ezt sok tévénéző észrevette, a közösségi médiában pedig azonnal megindultak a találgatások az esetről.

Nézők a zárt kapus meccsen Forrás: sport.tv2.dk

Sokaknak lógott a nyakában akkreditációs kártya, ezzel is jelezve, hogy valamilyen szerepük van a világbajnokságon. Minden játékos, edző, sajtó és önkéntes akkreditációval rendelkezik, amelynek köszönhetően joguk van ott lenni.

Voltak azonban olyanok is, akinek nem volt akkreditációjuk, és néhányan egyiptomi zászlókat is vittek a meccsre.

A TV2 Sport szerint az IHF csütörtökön sem akarta megválaszolni – vagy nem volt ideje –, kik voltak ott az arénában.

A dán portál azonban úgy értesült, hogy az IHF is meglepődött, amikor látta, hogy hány ember volt a kairói sportcsarnokban.