Vágólapra másolva!
A Kaposvár négy közé jutott a női röplabda Challenge Kupában a szlovákiai Nyitra együttesének legyőzésével.

Eredmény, negyeddöntő:
1. MCM-Diamant Kaposvár – VP UKF Nitra (szlovák) 3-0 (18, 19, 18)
a Kaposvár legeredményesebb játékosai: Klisura 18 pont, Helic 17

A kaposvári női együttese története során másodszor szerepel a nemzetközi kupaporondon: a harmadik számú sorozatban kiemeltként csak a nyolcaddöntőben kellett bekapcsolódnia.

Sasa Nedeljkovic vezetőedző tanítványai hazai pályán szerepelhettek a buborékos rendszerű, négycsapatos tornán, ahol szerdán a cseh TJ Ostravát múlták felül, majd a legjobb négy közé jutásért a szlovák VP UKF Nitra együttesével találkoztak. A csütörtöki mérkőzésen három szettben kerekedtek felül.

A legjobb négy küzdelmeit később kijelölendő helyszínen és lebonyolítással rendezik meg, de az biztos, hogy a somogyiak a 2018-ban Bajnokok Ligája-ezüstérmes román CSM Volei Alba Blaj (Balázsfalva) együttesével találkoznak.