Vágólapra másolva!
Az osztrák szövetség honlapja szerint – a FIBA döntésének értelmében – a magyar válogatottnak el kell hagynia a szlovéniai buborékot. 

Azt írják, a magyar válogatottban hat fertőzöttet találtak, ezért kellett meghozni ezt a drasztikus döntést.

A magyar férfi kosárválogatottnak el kell hagynia a szlovéniai buborékot Fotó: Mudra László - Origo

A bball1.hu beszámolója szerint a magyar válogatott nem bukja el a Szlovénia és Ausztria elleni mérkőzését, hanem a februári ablakban négy mérkőzést kell játszania.

A magyar szövetség az MTI-nek megerősítette, hogy a nemzeti csapat nem játssza le a két találkozót, amelyeket várhatóan a következő, februári "buborékban" pótol majd. A tervek szerint vasárnap Szlovénia-Ausztria meccsre kerül sor a Ljubljanában. Ezt a lehetőséget a nemzetközi szövetség vetette fel a két csapatnak. Az osztrákok támogatják az ötletet annak ellenére, hogy hétfőn már az ukránokkal csapnak össze ugyanott.

Nem sokkal később az MKOSZ a honlapján is bejelentette a rossz hírt, mely szerint a válogatottnak el kell hagynia a ljubljanai buborékot, és a most esedékes két mérkőzését februárban pótolja. Így akkor kettő helyett négy meccset kell megvívnia majd.

Az elmúlt napokban Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együtteséből öt játékos - Tóth Norbert, Pongó Máté, Ferencz Csaba, Benke Szilárd és Váradi Benedek -, továbbá egy stábtag adott pozitív tesztet Ljubljanában.

A két győzelemmel csoportelső magyarok szombaton Ausztria legjobbjaival, hétfőn pedig a házigazdákkal találkoztak volna.