Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott egy felkészülési mérkőzésen 28-27-re legyőzte Svédországot. Elek Gábor és Danyi Gábor együttese vasárnap ismét megmérkőzik a skandinávokkal.

Már a bemelegítés is nem várt izgalmakat tartogatott a női kézilabda-válogatott kispadján debütáló Elek Gábor és Danyi Gábor számára első közös mérkőzésükön. A svédországi Trollhattan méltó volt furcsa nevéhez, és jól "megtrollkodta" a svéd és a magyar nemzeti csapatot. Pár perccel a találkozó kezdete előtt a tornaterem tetejére fellógatott kosárlabdapalánk üvege megadta magát, és millió darabban a pályára zuhant.

Az esetben szerencsére nem sérült meg senki, viszont 15 perccel az eredeti 16:30-as időpontot követően meg is kezdődött a mérkőzés. Ráadásul pont a mieink kezdték jobban az összecsapást, akiknek a térfele fölött az incidens megtörtént. A két szélsőnk, Lukács Viktória és Schatzl Nadine góljaival a 10. percre 6-2-es előnybe került a magyar válogatott.

Tomas Axner ekkor időt kért, aminek sokáig nem lett meg az eredménye, csupán Kristin Thorleifsdóttir találataival tartotta valamelyest a lépést az ellenfél. Amikor a 20. percben Linn Blohm beállóból szerzett góljával 9-7-re feljöttek a svédek, megtörtént az első közös Elek, Danyi időkérés. A két szövetségi kapitány összhangja már itt szemet szúrhatott a nézőknek.

Csiszár-Szekeres Klára és Isabelle Guldén is komolyan vette a felkészülési mérkőzést Forrás: MTI/EPA/Bjorn Larsson Rosvall

Ekkor pályára léphetett Tóth Eszter is, aki Helembai Fannyval együtt az első mérkőzését játszotta a nemzeti csapatban. Az időkérés nem járt sikerrel, 4-9-ről 10-9-re fordított a hazai együttes. A hosszú góltalansági szériát Szőllősi-Zácsik Szandra törte meg, de ha nincs Szikora Melinda pár védése, akkor a svédek 16-14-nél komolyabb előnnyel zárhatták volna az első játékrészt.

A szünet után Háfra Noémi vette hátára a magyar válogatottat, aki a két csereként beállt szélsőinkkel, Márton Grétával és Faluvégi Dorottyával egyetemben tartotta a lépést a skandinávokkal (19-17). A 40. perc környékén állandósulni látszott az egy-két gólos svéd előny, amikor Tóth után Kácsor Gréta is megszerezte pályafutása első találatát a címeres mezben.

Isabelle Gulldén kiválóan irányította az ellenfél támadásait, előkészítéseiből Johanna Westberg és a fiatal Nina Dano voltak eredményesek. Egy hozzá hasonlóan szintén hatalmas tehetség, Klujber Katrin hetesgólja után a 48. percben kettős emberelőnyben támadhatott a "két Gábor" csapata, Faluvégi nem is hibázott, 23-23-nál a mieink utolérték az ellenfelet. Sőt, Kácsor üres kapus góljával már a magyar válogatott vezetett az utolsó bő tíz percre fordulva.

A magyar női kézilabda-válogatott fordulatos mérkőzést játszott Svédország ellen Forrás: MTI/AP/Bjorn Larsson Rosvall

Pár technikai hiba nehéz helyzetbe hozta Kovacsicsékat, Blohm és Dano vezetésével 26-25-nél ismét a svédek vezettek. A két újonc, Helembai és Kácsor nem hagyták magukat, és gólokkal bizonyították, hogy helyük van a 16-os Európa-bajnoki keretben. 27-26-nál már újfent a mieink birtokában volt az előny, Janurik Kinga védéseit követően egy perccel a vége előtt a kétgólos különbségért támadhattunk, de Kácsor hibája megadta a lehetőséget a svédeknek az egyenlítésre.

A magyar válogatott egy fantasztikus védekezésnek köszönhetően megőrizte 28-27-es előnyét, amivel megnyerte a mérkőzést. Vasárnap 15:30-tól ismét összecsap egymással a két nemzeti csapat, a helyszín akkor is Trollhattan lesz.

Női kézilabda, felkészülési mérkőzés
Svédország-Magyarország 27-28 (16-14)
a magyar gólszerzők: Klujber 6, Lukács, Háfra 5-5, Kácsor 3, Schatzl, Márton, Faluvégi 2-2, Szöllősi-Zácsik, Helembai, Tóth E. 1-1