A MOL-Pick Szeged megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligájában - videó

MOL-Pick Szeged kézilabda Bodó Richárd
Szeged, 2020. november 26. A szegedi Bodó Richárd (k) és Thomas Solstad (b), a norvég csapat játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott MOL-Pick Szeged - Elverum HB mérkőzésen Szegeden, a Városi Sportcsarnokban2020. november 26-án. Szeged - Elverum 36-27. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A MOL-Pick Szeged 36-27-re legyőzte a norvég Elverum csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén.

Több mint egy hónap után készülhetett ismét BL-mérkőzésre a magyar csapat: Juan Carlos Pastor sérülésektől és koronavírustól sújtott együttese eddigi három mérkőzését egyaránt elveszítette a legrangosabb európai kupában. Ezzel szemben az Elverum megúszta eddig a szezont anélkül, hogy akár egyetlen kézilabdázója is elkapta volta a fertőzést.

Legutóbb a PSG ellen lépett pályára a Szeged hazai pályán a BL-ben, és a februári mérkőzés után ezután is sikerült győztesen elhagyni a pályát Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Szeged először tudta feltölteni 16-os meccskeretét az idényben, igaz, ehhez kellett az is, hogy a kapuban bizalmat szavazzon két fiatalnak, Luka Krivokapicnak és Nagy Martinnak, valamint a mezőnyben Rea Barnabásnak. Mégis, most hasonlított a legjobban a hazaiak összeállítása arra, amiért a szezon előtt a négyes döntőbe jutásra is esélyesnek tartottuk őket.

A találkozó első gólját Máthé Dominik szerezte, aki az Elverum jobbátlövőjeként lépett pályára. A 3. perc végére már a Szeged vezetett, és ezt az előnyt később egyedül 12-13-nál adta ki a kezéből a Tisza-parti csapat.

A magyar válogatottak közül a hazaiak mezében pályára lépők is kiválóan játszottak.

Mikler Roland jól védett, Bodó Richárd bombagólokat lőtt, Bánhidi Bence pedig beállóban parádézott. Utóbbi játékán már nyoma sem látszott annak, hogy a járvány mennyire ledöntötte őt a lábáról az ősszel.

Az első félidőben szinte végig kettesével lőtték a gólokat a csapatok. Dean Bombac, Nik Henigman és Bodó találataira Máthé mellett a rendkívül tehetséges norvég szélső, Alexander Blonz tudott a legtöbbször válaszolni. Az első harminc perc után 17-15-ös hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A szünetet követően magasabb fokozatra kapcsolt a Szeged, aminek köszönhetően nyugodtan játszhattak a hátralévő időben. Mikler védéseivel - összesen 17 volt neki -, valamint az egyaránt legjobb szegedi meccsüket játszó Henigman és Stanislav Kaspárek góljaival a mieink 24-18-ra elhúztak az első hét percet követően.

Máthé Dominik három gólt szerzett a Szeged elleni BL-mérkőzésen Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A Börge Lund által a második félidőre becserélt Emil Imsgaard bravúrjaival fokozatosan csökkentette hátrányát az Elverum. Azonban Bogdan Radivojevic kihagyott hétméterese ellenére sem tudott három gólnál közelebb jönni a norvég együttes, a hajrának 28-24-es szegedi előnnyel vágott neki a két csapat. Mikler ekkor már Blonz ellen is bemutatott egy hatalmas védést, Bodó újabb két találatával pedig az utolsó pár perc már izgalommentesen telt.

Sőt, mivel ekkoriban egyedül Thomas Solstad volt képes a kapuba találni, ezért a Szeged a végén közel járt a tízgólos különbség kialakításához is. Ez végül nem jött össze, de a kilenc találattal záró Bodót és az utolsó támadásokra pályára kerülő Rosta Miklóst ez nem zavarta.

A MOL-Pick Szeged 36-27-re legyőzte az Elverumot, és megszerezte első sikerét a BL-szezonban.

Juan Carlos Pastor együttese legközelebb december 3-án, a Flensburg otthonában lép pályára Németországban.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 8. forduló
MOL-Pick Szeged - Elverum (norvég) 36-27 (17-15)