Vágólapra másolva!
Edzőmeccset csinált a Sopron Basket a Győr elleni női kosárlabda NB I-es rangadóból. A hazai csapat 83-50-re nyerte meg a találkozót, amelyen végig vezetett. A Győr egyszer, 11-11-nél tudott egyenlíteni. A negyedik negyedet 24-7-re nyerte meg a Sopron, amely ezen a szinten döbbenetes különbség.

A koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában félbeszakított kosárlabda-szezonban egyetlen címet osztottak ki:

a Sopron Basket Pécsett nyerte meg a Magyar Kupát.

Ezek után sem a női, sem a férfi NB I-ben nem lehetett meccseket rendezni és a férfi MK-döntő is elmaradt. Több mint fél évvel később indult újra az élet a palánkok alatt. Szerdán este a Sopron hazai pályán fogadta a holtszezonban alaposan megerősített Győr csapatát. Két volt soproni magyar játékos, Dubei Debóra és Weninger Virág is úgy döntött, hogy a megyén belül vált csapatot, azaz Sopronból Győrbe igazoltak mindketten.

A mérkőzés kezdete előtt Török Zoltán ügyvezető mondott köszöntőt, kifejezve reményét, hogy az idei szezont be tudják majd fejezni a csapatok, miközben felhívta a figyelmet arra, hogy az egészség a legfontosabb mindenki számára. A Sopron az első fordulóban Budapesten aratott 20 pontos győzelmet a Csata felett egy olyan mérkőzésen, amelynek a harmadik negyede után még döntetlen volt az állás. A negyedik negyedben azonban viharként söpörte le a Sopron a Csatát, s ez a lendület kitartott a Győr elleni mérkőzés elején.

A hazaiak 9-0-s előnnyel indítottak, bár ezt még ellensúlyozni tudta a Győr azzal, hogy 11-11-nél egyenlített Iványi Dalma csapata.

Iványi szintén a nyáron került vezetőedzőnek Győrbe, a látottak alapján van még mit csiszolnia együttesén.

A fehér mezes Sopron nagy fölényben játszott a Győr ellen Forrás: Wolfibela

A Sopron két új amerikai játékosa közül az első félidőben Gabby Williams 11, Megan Walker pedig 8 pontot dobott. Utóbbinál látszott, hogy még nem teljesen illeszkedett be a csapatba, de az idény elején ez teljesen érthető. Fegyverneky Zsófia látványos betörései és pontjai gyakran örvendeztették meg a közönséget. A túloldalon Kiesel és Dombai tartották a lelket a Győrben, amely 11-11 után az egész első félidőben hiába üldözte a Sopront. Olykor nagyon nagy volt a különbség a két csapat között, a második negyed elején 32-16 volt az állás. Ehhez képest ebben a negyedben feljebb kúszott a Győr, mert a nagyszünetben 43-32-re vezetett a Sopron, azaz a meccs második játékrészének második felét 16-11-re a vendégek nyerték meg.

Ugyanakkor a harmadik negyedre teljesen elfogyott a Győr nem túl nagy lendülete, a Sopron pedig az idő előrehaladtával egyre növelte az előnyét. A 31. percben 61-43-nál már 18 pont volt a különbség. Aztán már egyre nagyobb.

A soproni távoli dobások ültek, a negyedik negyed közepén már a 30 pontos határt is átlépte a hazai csapat, amely ízekre szedte a teljesen szétesett Győrt.

76-43-nál Iványi Dalma kétségbeesetten kért időt, de sokat itt már nem tehetett. A végén az volt a kérdés, hogy a vendégek 30 ponton belül tudnak-e maradni, de nem tudtak, mert a Sopron 83-50-re nyert, ezzel pedig az első hazai rangadóját tette edzőmeccsé Gáspár Dávid csapata. A negyedik negyedet 24-7-re nyerte meg a Sopron, ez ezen a szinten döbbenetesen nagy fölény.

A sorsolás szeszélye miatt szombaton újabb rangadó vár a Sopronra, akkor a Szekszárd látogat a Novomatic Arénába.

Gáspár Dávid, a Sopron edzője:

Egy szervezett és jól edzett győri csapatról van szó, így különösen nagy öröm, hogy a szünet után ezt a különbséget tudtuk kovácsolni. Folytatjuk a munkát, nagyon sok teendőnk van még. Új játékosok érkeztek ez elmúlt egy hétben, irányítónk is a héten érkezik meg. Sok a teendő, a következő mérkőzésre kezdünk fókuszálni ami a Szekszárd ellen lesz. Bízom benne, hogy a szurkolóink ugyanígy fognak minket támogatni, fontos meccs lesz. Gratulálok a Győrnek, sok sikert kívánok a céljaik eléréséhez.

Iványi Dalma, a Győr edzője: "Gratulálok a Sopron csapatának! Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen fogunk pályára lépni.

Az ilyen mérkőzéseken is hinnünk kell abban, hogy nem a támadásokból, hanem a védekezésből kell táplálkoznunk. Dolgozunk rajta és remélem ezen a téren is előre tudunk lépni!"

Női kosárlabda NB I. 2. forduló: Sopron Basket - UNI Győr MÉLY ÚT 83-50 (26-14, 17-18, 16-11, 24-7)

Sopron Basket: Fegyverneky 12/3, Williams 15/3, Varga A. 3, Brooks 12/3, Határ 6 Csere: Krajisnik 16, Walker 14/6, Varga S. 3, Czukor D. 3.
UNI-Győr – MÉLY ÚT: Kiesel 17, Dubei, Dombai 6, Török Á. 10/6, Barnai 6. Csere: Weninger 1, Lass 3/3, Kéita 2, Révész 1.

További eredmények:
Aluinvent DVTK-VBW CEKK Cegléd 71-69 (16-17, 19-11, 21-22, 15-19)
TFSE-MTK - Ludovika-FCSM Csata 69-72 (18-19, 14-16, 16-15, 21-22)
ZTE Női Kosárlabda Klub-ELTE BEAC Újbuda 74-108 (16-36, 22-23, 12-24, 24-25)
Vasas Akadémia-Atomerőmű KSC Szekszárd 48-67 (14-18, 20-19, 12-27, 14-30)