Vágólapra másolva!
Hivatalos honlapján jelentette be a Falco KC Szombathely, hogy egyik játékosának teszteredménye pozitív lett, így a teljes csapat karanténba került.

A múlt heti, oroszországi utazásról hazatérve a küldöttség összes tagjának két PCR-tesztet kellett elvégeznie, hogy mentesüljön a hazaérkezés után kötelező 10 napos karantén alól. Az első mintavétel rögtön a leszállás után, csütörtökön a reptéren megtörtént.

A teszt eredménye mindenkinél negatív eredményeket mutatott. A második teszt levételére szombat reggel került sor, melynek eredményeit vasárnap délután kapta meg a csapat, ott derült ki, hogy az egyik játékos pozitív lett.

"A játékos a pozitív eredmény ellenére jól érzi magát, teljesen tünetmentes. Minden játékos és stábtag első számú kontaktnak számít a járványügyi rendelkezések értelmében, így 10 napos karantén vár a csapatra" – írják közleményükben a vasiak, aki abban reménykednek, hogy hétvégén már ismét játszani tudnak.

(bb1.hu)