Idegenbeli sikerrel kezdett a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

France v Latvia - Basket Women Friendly Match Basket WOMAN WOMEN'S France WORLD CUP Latvia
Sandrine Gruda of France National team and Kristine Vitola of Latvia National team during the international friendly basket match between France and Latvia women's, at Pabellon Fuente de San Luis on August 31, 2018 in Valencia, Spain. (Photo by Maria Jose Segovia/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
A Diósgyőr öt ponttal nyert az ELTE BEAC Újbuda otthonában a női kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján. A Sopron Basket csapata három negyed után még 56-56-ra állt a Csata vendégeként, de az utolsó negyedben egészen elképesztő fölénybe került, s végül 20 pontos különbséggel nyert. A Szekszárd hazai pályán szoros meccsen verte meg a PEAC csapatát, a Cegléd szintén saját csarnokában aratott nagy különbségű győzelmet.

A Csata együttese az első féldiőben szinte végig vezetett a Sopron ellen, a harmadik negyedben is nagyon szoros volt az állás. A vendégcsapatnál ott volt a pályán a két új amerikai játékos, Walker és Williams is. Ugyanakkor Briann January még nem érkezett meg Sopronba, ő jelenleg a WNBA-szezon utáni pihenőjét tölti.

A BEAC-DVTK mérkőzésen a mezőny legeredményesebb tagja a miskolciak lett válogatott játékosa, Kristine Vitola volt 18 ponttal.

Eredmények:
ELTE BEAC Újbuda-Aluinvent DVTK 68-73 (22-17, 15-22, 11-18, 20-16)
Atomerőmű KSC Szekszárd - PEAC-Pécs 87-76 (23-23, 23-23, 26-19, 15-11)
Ludovika-FCSM Csata - Sopron Basket 62-82 (21-12, 20-26, 15-18, 6-26)
VBW CEKK Cegléd-ZTE NKK 102-70 (31-14, 23-24, 29-10, 19-22)