Vágólapra másolva!
Faragó Tamás a legnagyobb esélyes arra, hogy a június 17-én meghalt Kárpáti György helyére bekerüljön a Nemzet Sportolói közé. A vízilabdasport kiemelkedő egyénisége eredményeivel – olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes – és sportemberi nagyságával egyaránt méltó a becses klubtagságra – írja a Magyar Nemzet. 

Fájdalmas módon erős a fluktuáció mostanában a tizenkét legendás magyar sportembert tömörítő exkluzív klubban. A Nemzet Sportolóiról beszélünk, akik közül február 29-én elhunyt Székely Éva, majd június 17-én Kárpáti György. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó megüresedett helyére pedig ma jelölnek utódot a klub élő tagjai.

Az alapszabály értelmében a tagok – ábécésorrendben Balczó András, Bíróné Keleti Ágnes, Hammerl László, Kamuti Jenő, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Varga János, Welter Györgyné Ivánkay Mária – szavaznak, és a gyakorlat az, hogy az ő többségi voksolással megválasztott jelöltjüket a kormány elfogadja, hacsak nincs úgymond méltatlanságra utaló körülmény az illetővel kapcsolatban.

Nyílt titok, hogy mivel Kárpáti György személyében vízilabdázó távozott el a Nemzet Sportolói közül, pólóst választanak a helyére az élő klubtagok. Két olimpiai bajnok neve merült fel, Bodnár Andrásé és Faragó Tamásé. Mindketten méltóak a kitüntető címre.

Faragó Tamás kerülhet a Nemzet Sportolói közé Forrás: MTI/Illyés Tibor

A lap úgy tudja, Faragó lesz a befutó. A két hét múlva 68. születésnapját ünneplő „Tonó" a formai követelménynek – betöltötte a hatvanat – megfelel, sportolói és sportemberi (a kettő nem feltétlenül ugyanaz) nagysága pedig megkérdőjelezhetetlen. A közelmúltban a lap által kezdeményezett, és a Nemzeti Sport valamint az Origó által is felkarolt Pólósok pólósa szavazáson minden idők legkiválóbb magyar vízilabdázójának találtatott, ami ismerve hazánk száz éve elfoglalt pozícióját a sportágban, úgyszólván egyenértékű a világ valaha volt legnagyszerűbb pólósa címmel. Az állatorvosi végzettségű Faragó edzőnek és szövetségi kapitánynak is „prémium kategóriás", a női válogatottat világ- és Európa-bajnoki aranyéremre, világliga-elsőségre vezette, ma is tagja a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségének.

Kárpáti halálával nem maradt pólós a Nemzet Sportolói között, ami lehetetlen állapot, főképpen azért, mert – ahogy azt már korábban is leírtuk – minden negyedik magyar olimpiai bajnok pólós. S ha már pólós helyére pólós avanzsál, akkor ki más is lenne az, mint Faragó Tamás. Aki egyébként a néhány hónappal ezelőtt a lapnak adott interjúban nagyúri gesztussal, mintegy felülemelkedve a problémán, így fogalmazott. „Én már nagyon régóta a Nemzet Sportolója vagyok, nincs szükségem arra, hogy a címre jelöljenek." Ettől függetlenül már legfőbb ideje, hogy hivatalosan is a Nemzet Sportolója legyen.