A Veszprém többször, a magyar válogatott egyszer élt az eséllyel

A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka, a Kézisek kézise újabb részében visszamegyünk a kilencvenes évekig, amely során a Veszprém klubcsapata egyértelmű hegemóniára tett szert itthon, és miközben a válogatott többnyire szürkén játszott a világversenyeken, történelme egyik legnagyobb sikerét érte el 1997-ben.

Merész húzással kezdte a kilencvenes éveket az egyre magasabbra törő veszprémi férfi kézilabdaklub, amelyet akkoriban VÁÉV Bramac SE-nek hívtak. A rendszerváltás előestéjén, miközben nem volt olyan népszerű Magyarországon orosznak lenni, a csapat leigazolta Valerij Melnyiket a kispadra, valamint a vele

BEK-győztes beálló Jurij Zsitnyikovot és a balszélső Igor Zubjukot, akik egyben a klub történetének első légiósai lettek.

A Kézisek kézise sorozatban ezúttal a kilencvenes évekről tudhatunk meg többet. Forrás: Origo

A szurkolók nem is örültek igazán az érkezőknek, főleg, amikor követte őket Igor Szazankov, Melnyik ráadásul igen összeférhetetlen figurának bizonyult. A rossz nyelvek szerint miatta hagyta el a klubot Pribék István, de Éles Józseffel sem jöttek ki.

A Bramac ráadásul Melnyik egy adminisztratív hibája után elveszítette a bajnokságot – hozzájárulva az Elektromos máig utolsó elsőségéhez -, és az idény végére összeesett a Kupagyőztesek Európa Kupájában is,

pedig a nyolcaddöntőben legyőzte a szovjet SZKA Minszk, a negyeddöntőben pedig az osztrák Stockerau együttesét.

Sőt, az elődöntő első mérkőzésén 20–15-re múlta felül a Pecsenye András vezette német TSV Milbertshofent, ami alapján akár nyugodtan is várhatták volna a visszavágót. Azonban, mint kiderült,

Melnyik már a kinti mérkőzés előtt tárgyalt a német klub vezetőivel az átigazolásáról, majd érthetetlenül megkeverve a magyar együttes összeállítását 23–15-re elveszítette az „augsburgi csata" néven elhíresült összecsapást.

Sokan a bírókat, még többen Melnyiket hibáztatták, de lényeg, hogy a nagy lehetőségek előtt álló Bramac mindent elbukott.

Ebből azonban erőt merített, és képes volt az alapvető változtatásra. Az arrogánsan távozó Melnyik helyére a következő idényben a győri Joósz Attila ült, aki elöl Éles József, hátul pedig Csoknyai István köré építette a csapatot, amelyben ott játszott Gulyás István és Sótonyi László is, az ifik közül pedig felhozta a kapuba Lepsényi Sándor mellé Perger Zsoltot.

Korábban Éles Józsefet választották a Veszprém történetének legjobb kézilabdázójává az olvasók. Forrás: Origo

A megújított VÁÉV Bramac pedig csodát tett, a KEK-ben legyőzte a spanyol Bidasoa, a svájci RTV Basel és a dán Gudme csapatát, hogy a fináléban újra találkozzon az ezúttal már – a betegeskedő Anatolij Jevtusenko helyére előrerukkolt - Melnyik vezette Milbertshofennel.

A szovjet tréner a párbaj előtt lekicsinylően nyilatkozott a veszprémi csapatról, amely ehhez képest tíz góllal (24–14) döngölte a földbe itthon, a csapat vezére, Éles József hétszer talált be a vendégkapuba.

A visszavágón az akkor már a lelátón ülő Melnyik még mindig a németeket tartotta favoritnak, de

a Bramac 27–20-as győzelme azt jelentette, hogy a Bp. Honvéd (1982) és a Rába ETO (1986) után a Veszprém a harmadik magyar csapat lett, amely nemzetközi kupát nyert.

Az évtized során a klub még kétszer jutott a KEK döntőjébe, de 1993-ban a francia OM Vitrolles, 1997-ben pedig a spanyol Bidasoa Irún csapatától szenvedett vereséget.

Viszont ettől az évtizedtől számolhatjuk a gárda hazai hegemóniáját, ugyanis a kilencvenes években hétszer szerezte meg a magyar bajnok címet, nyolcszor hódította el a Magyar Kupát, a gólkirály és világválogatott

Éles Józsefet pedig háromszor választották meg az év magyar kézilabdázójának (1992, 1993, 1997).

A Veszprém hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar és a nemzetközi kézilabdaéletnek. Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Eközben a magyar férfi válogatott közel sem szerepelt olyan jól, ahogy a szakma és a szurkolók azt várták. A gárda az évtized során egyetlen olimpiára jutott csak ki, az 1992-es barcelonai nyári játékokon a Joósz Attila vezette együttes hetedik lett, kikapott Dél-Koreától (22–18), Izlandtól (22–16) és Svédországtól (25–21) is, a helyosztón azonban 23–19-re legyőzte Romániát.

Az 1993-as világbajnokságon sem ért el átütő eredményt a nemzeti csapat, Svédországban tizenegyedik lett, 1995-ben, Izlandon pedig, miután alulmaradt Tunéziával szemben, már a csoportjából kiesett, és a tizenhetedik helyen végzett.

A két tornán kilenc vereség mellett mindössze három győzelmet sikerült felmutatni, azok közül kettőt az Egyesült Államok, egyet pedig Egyiptom ellen. Sovány vigasz, hogy 1993-ban Éles József 41 találattal hármas holtversenyben gólkirály lett.

Aztán

az 1997-es vébén, Japánban végre megmutatta a Vass Sándor vezette válogatott, hogy mire képes.

A keretben az akkor már világklasszis Éles mellett ott volt Csoknyai István, Gulyás István, Pásztor István, Sótonyi László, Mezei Richárd és Szathmári János is.

Az 1997-es világbajnokságon kiválóan szerepelt a férfi csapat. Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

Ez a csapat a D csoport második helyén végzett, miután legyőzte Marokkót (25–19), Kubát (22–21), az olimpiai bajnoki címvédő Horvátországot (23–20) és Kínát (39–19), és csak a későbbi bajnok, korszakos orosz csapattól kapott ki (24–19).

Az egyenes kieséses szakaszban előbb legyűrtük Csehországot (20–19), majd Izlandot (26–25) és a svédektől elszenvedett elődöntős vereség miatt bronzmeccset játszhattunk a címvédő franciákkal,

és csak egyetlen góllal kaptunk ki tőlük, 28–27-re, így lett negyedik a csapat.

Az 1994-ben induló, ekkor még csak tizenkét csapatos Európa-bajnokságokon az évtized folyamán háromból egyszer sem tudtunk a csoportkörökön túl jutni.

Az 1998-as, olaszországi kontinensviadalon hatodik lett az együttes,

ami nem rossz eredmény, főleg, hogy mindmáig ez a magyar válogatott legjobb Eb-szereplése.

Vincze Szabolcs