Távozik a magyar jégkorong-válogatott éléről Jarmo Tolvanen

Jarmo Tolvanen csapata remekül kezdett, de kikapott a hosszabbításban
Vágólapra másolva!
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) nem hosszabbítja meg Jarmo Tolvanen férfi szövetségi kapitány szerződését. Az MJSZ honlapján megjelent keddi közlemény szerint a finn szakvezető három idény után távozik posztjáról.

"Megbeszéltük vele, hogy nem újítjuk meg a szerződését. Eredményes lehetett volna az együttműködésünk, de sok szerencsétlen körülmény befolyásolta ezt, hiszen a három világbajnokságból csak egyen tudott ott lenni" - nyilatkozta Vas Márton általános igazgató.

A 64 éves Tolvanen 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között, 15 másodperccel a vége előtt kapott góllal maradt le a britek ellen.

Jarmo Tolvanen (középen) három évig vezette a magyar válogatottat Forrás: MTI/Czagány Balázs

Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Az együttes ugyanakkor

februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért,

az utolsó kört a tervek szerint augusztusban rendezik. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

Az eddigi kapitány búcsúüzenetében azt mondta, élvezte a magyarországi munka minden egyes percét.

"Lehetőségem volt együtt dolgozni nagyszerű, a hokit szerető emberekkel, találkozni lelkes és szenvedélyes edzőkkel, és több kiváló játékost irányíthattam" - fogalmazott. Kiemelte: irányításával a válogatott győzelmi mutatója pozitív, mintegy 60-70 játékosnak, közte 15-20 újoncnak adott bizonyítási lehetőséget, és nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a játék aktívabbá váljon, különösen a támadójátékon változtattak.

"Úgy vélem, előreléptünk a modern nemzetközi hoki felé. Az utolsó szezonra megtaláltuk az egyensúlyt ahhoz, hogy még sikeresebbek legyünk, ezt jól jelzi, hogy háromból két tornát is megnyertünk" - hangsúlyozta a finn szakember, aki megköszönte a munkát a teljes stábnak, illetve valamennyi játékosnak.