Vágólapra másolva!
A bet-at-home fogadóiroda lett az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongliga új névadó főszponzora.

A sorozatban szereplő Fehérvár AV19 keddi közleményéből kiderül, hogy a liga és az új támogató hároméves megállapodást írt alá, de a szerződés opciót tartalmaz további két évre szóló hosszabbításra.
Az együttműködés a 2020/2021-es idénytől indul, Karl Safron ligaelnök szerint pedig most új időszámítás kezdődik, és a főszponzorral közösen egy új, sikeres útra lépnek.
"Kihívásokkal teli szezon előtt állunk, ugyanakkor az új főszponzorunk segítségével meggyőződésünk, hogy a koronavírus-járvány hatásai ellenére is folytatni tudjuk a munkát és szintet tudunk lépni, miután a hároméves szerződés közép- és hosszútávú célok ideális megvalósítását teszi lehetővé" - idézte a közlemény Christian Feichtingert, a liga ügyvezetőjét.

Más elnevezésű ligában szerepel ezentúl a Fehérvár Forrás: Soos Attila, Fehérvár AV 19

Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 általános igazgatója azt mondta, fontos, hogy a liga ebben a nehézségekkel teli időszakban is pozitív képet mutasson magáról. Hozzátette, az új főtámogató érkezésével biztosított a bajnokság jövő évi költségvetése, és így a székesfehérvári csapat is egy stabil gazdasági lábakon álló sorozathoz tartozhat.

- jelentette ki Szélig, és hozzátette: a bet-at-home tisztában van azzal, hogy nemcsak Magyarországon, de Csehországban és Olaszországban is más-más típusú megjelenésekre lesz szükség, ezért ezzel kapcsolatosan még további egyeztetéseket folytatnak majd.

Christian Feichtinger a következő szezonról azt mondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy szeptembertől rendezhessenek mérkőzéseket, de minden az európai járványhelyzettől függ.
"Folyamatosan figyeljük a fejleményeket, alapos értékelés után pedig igyekszünk azokat az optimális döntéseket meghozni, amelyek az egész jégkorongos család érdekeit szolgálják és a lehető legkevesebb korlátozással járnak, ha egyáltalán szükség lesz ilyen intézkedésekre" - mondta.