Vágólapra másolva!
Nagy Gergő két évvel, 2022-ig meghosszabbította szerződését az FTC-Telekom jégkorongcsapatával.

A klub keddi bejelentése szerint

a csatár megállapodása a 2019/20-as idény végeztével lejárt, de egyik félnek sem volt kétsége afelől, hogy szeretnék folytatni a közös munkát.

Így Nagy továbbra is csapatkapitánya marad a magyar bajnoki, Erste Liga- és Magyar Kupa-címvédő együttesnek. Amint az a közleményben olvasható: ez jó alapja lehet annak, hogy tovább folytatódjon a két évvel ezelőtt elkezdődött építkezés, és a keret többi tagját is sikerüljön együtt tartani.

Nagy Gergő hosszabbított az FTC jégkorongcsapatával Forrás: fradi.hu

A 30 esztendős Nagy Gergő több mint százszoros válogatott, játszott a tengerentúlon az észak-amerikai profiliga "előszobájának" tartott AHL-ben, és a nemzeti csapattal A csoportos világbajnokságon is járt.

Két évvel ezelőtti leigazolása óta két bajnoki címig, két Erste Liga-sikerig, Kontinentális Kupa-továbbjutásig és Magyar Kupa-győzelemig vezette a Ferencvárost, amely tavaly 22 év után nyert ismét bajnokságot.

és maradok további két évig a Ferencvárosban. Köszönöm a bizalmat, sikerre éhesen folytatom a munkát" - mondta a FradiMédiának Nagy, aki hozzátette: szeretnének címeket védeni, és nagyon hiányzik számára, hogy bejussanak a Kontinentális Kupa négyes döntőjébe.