Magyarország női kézilabda-Eb-t rendezhet 2024-ben

Magyarország-Szenegál, női kézilabda, világbajnokság
Háfra Noémi sokat tesz a formajavulásáért
Vágólapra másolva!
Magyarország, Ausztria és Svájc rendezheti a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot a kontinentális szövetség (EHF) Stockholmban meghozott szombati döntése értelmében.

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit Budapesten, Debrecenben, az ausztriai Innsbruckban (két csoport) és a svájci Bázelben (két csoport), a középdöntőket Budapesten és Debrecenben, az elődöntőket és a helyosztókat Budapesten rendezik 2024 decemberében.

- Nagyon örülünk a sikernek, és annak, hogy Ausztriával és Svájccal közösen mi adhatunk otthont a tornának, hiszen ez elismerés a magyar kézilabdának, de az egész országnak is. Sok helyről hallhattuk, hallhatjuk vissza, hogy számos sportágban elismeréssel beszélnek a magyar rendezésű sporteseményekről – mondta el Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke Stockholmban a szövetség honlapjának.

– emelte ki a helyszínen Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Mindez nagy lökést adhat a válogatottnak a márciusi olimpiai selejtezőre is, minden pozitív hír erősítheti az összefogást, a csapat erejét.