Vágólapra másolva!
A spanyol női kézilabda-válogatott négygólos győzelme után a magyar játékosok nyilatkoztak az Origónak Kummaotóban. A hibákat elismerték, de mindenki bizakodó a folytatást illetően.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Kumamotóból.

A spanyolok elleni mérkőzésen már az első félidőben három kapust küldött a pályára Kim Rasmussen. Közülük elsőként Kiss Éva nyilatkozott az Origónak.
"A második félidőben sokkal jobban játszottunk, mint az elsőben. A folytatásban erre kell majd támaszkodnunk, mert erre lehet építeni. Az első félidőt elemezni kell, most a meccs utáni pillanatokban nem tudom megmondani, mi volt velünk az első 30 percben. Az elején vagyunk ennek a világbajnokságnak, nem kell elkeseredni, menni kell tovább, hogy a célokat megvalósítsuk.

A sport olyan, hogy néha kijönnek a dolgok, néha nem. Az első félidőben semmi sem sikerült. Ezek után a folytatásban tényleg megpróbáltuk odatenni magunkat. Ez ennek a meccsnek a pozitívuma. A szünnap most nagyon jól jön a Montenegró elleni mérkőzés előtt."

A beállós Tóvizi Petra volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa, 5 góllal. Ő így beszélt.

A spanyol csapat nagyon erős, gyors kézilabdát játszott, nagyon nehéz ellenük játszani. A folytatásban a mostani hibák nem fordulhatnak elő. Az elején rögtön elmentek, mi nem adtuk fel, de sokat kivett belőlünk ez a harc. A kazahok elleni győzelemnek örültünk, itt is szerettünk volna jól teljesíteni, sajnálom, hogy ez nem sikerült."

A Ferencváros kapusa, Bíró Blanka a második félidőben nagyszerűen védett. "Meg kell keresni azokat az okokat, amelyek az első félidei játékhoz vezettek. Az, ahogy kezdték a meccset a spanyolok, végigkísérte a mérkőzést. A Szöul Kupán, a felkészülés során is voltak erre figyelmeztető jelek, hogy az ellenfelet nem lehet elengedni, mert akkor csak rohanunk az eredmény után.

Az első félidő végén hetest védtem, ez sokat jelentett, nulláról akartam kezdeni a második félidőt, ezért nagyon koncentráltam a szünetben. A második félidőben az első védések után éreztem, hogy nem szabad a múlton rágódni, csak előre szabad nézni. Többet védtem, de ehhez a csapat is kellett, a második félidőben már nem voltak annyira felszabadultan támadni a spanyolok. 23-26-nál még jöhettünk volna feljebb, sajnálom, hogy ez nem sikerült."

A Siófokban játszó Nerea Pena úgy vélekedett, hogy taktikailag a magyar válogatott fölé kerekedtek. "Nagyon sokat készültünk a magyarok ellen, a korábbi világversenyeken rendszeresen találkoztunk velük, most is nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés. Az olimpiai selejtező eléréséért harcolunk, a mai meccsre is remekül összeállt a csapatunk."

Így látta Kim Rasmussen

„A mérkőzés elejétől kezdve hátrányban voltunk, csak rohantunk az eredmény után – utalt a 0–4-es kezdésre Kim Rasmussen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Nem voltunk még annyit együtt a lányokkal, hogy fiatal csapatunk ilyen helyzeteket meg tudjon oldani. Az első félidőben nem voltak védéseink. Nem próbálkoztunk eleget, nem volt elég átlövésünk és nem tudtunk jó helyzeteket kialakítani."

A dán szakember arról is beszélt, hogy a belső posztokon miért cserélgette folyamatosan a játékosait.

„Meg kellett néznem, hogy mi működik. Ha hátrányban vagyunk, megoldást kell találnunk a problémákra. Sokat egyénieskedtünk, ami nem a mi koncepciónk. Mentálisan nehéz meccs volt, olyan kézilabdát kellett játszanunk, amilyet eddig nem. Az én feladatom, hogy visszaemeljem a csapatot a megfelelő mentális szintre. Ma nem volt esélyünk, nem tudtuk megállítani a spanyolokat" – tette hozzá Rasmussen.

(Forrás: M4 Sport/NSO)

A magyar válogatott hétfőn szabadnapos lesz. Kedden magyar idő szerint reggel 7 órakor a montenegrói csapat ellen játszunk a C-csoport 3. fordulójában.

Spanyolország-Magyarország 29-25 (18-13)
lövés/gól: 47/29, illetve 43/25
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 3/1
kiállítások: 8, illetve 10 perc

Magyarország: Bíró - Lukács 4, Kovács A. 1, Tóvizi 5, Kovacsics 2, Tomori, Schatzl 2, cserék: Háfra 2, Kiss É., Tóth G. 1, Klujber 1, Márton G. 2, Faluvégi 2, Triffa, Szabó L. 2, Vámos 1, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen