Vágólapra másolva!
2019. augusztus 23-tól Budapest lesz az egyik házigazdája a női röplabda Európa-bajnokság csoportkörének. A magyar válogatott a Papp László Sportarénában játssza a mérkőzéseit, ahol sorrendben Észtország, Románia, Azerbajdzsán, Horvátország és Hollandia lesz az ellenfél. Jan de Brandt csapata jó eséllyel pályázik a csoportból való továbbjutásra, de nagy szükség lesz a nézők biztatására. Kik lesznek az Európa-bajnokság magyar főszereplői, kiket láthatnak a kilátogató szurkolók? Bemutatjuk a magyar válogatottat.

2015 és 2017 után sorozatban harmadszor vehet részt a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A korábbi két Eb-résztvevő csapatból néhányan ma is meghatározói a nemzeti együttesnek, de számos új játékost is megismerhetnek azok a nézők, akik csak ritkán járnak röplabda-mérkőzésekre.

Kik a válogatott meghatározó játékosai?

A budapesti Eb-re rutinos játékosokból és fiatal tehetségekből próbálja meg összegyúrni a legjobb csapatot az edzői stáb. Szakmáry Gréta, Sándor Renáta, Bokorné Liliom Rita és Nagy Eszter mind olyan röplabdázó, aki vagy jelenleg is külföldön játszik, vagy már korábban jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett.

A 2019-es Európa-ligában második helyen végzett a magyar válogatott a csoportjában Forrás: MTI/Czagány Balázs

Sándor Renáta karrierje során a BSE-vel és a Vasassal összesen négy magyar bajnoki címet és három Magyar Kupa-elsőséget gyűjtött be.

Az osztrák SVS Post Schwechat tagjaként 2012 és 2014 között két-két osztrák bajnokságot és Osztrák Kupát nyert, az elmúlt öt idényben pedig Stuttgartban röplabdázott. A 28 éves ütő nagyon sikeres pályafutást tud maga mögött Németországban is,

a 2019-es német bajnoki címe mellett kétszer Német Kupát és egyszer Német Szuperkupát nyert.

Szakmáry Gréta 2018-ban német bajnok lett Schwerin csapatával Németországban. A nyíregyházi születésű röplabdázó Magyarországon is szép sikereket ért el mielőtt légiósnak állt, kétszer is bajnoki aranyat nyert a Békéscsabával. Szakmáry szereti a szépirodalmat, 2019-ben a költészet napja alkalmából egy Csukás István-verssel örvendeztette meg a követőit a közösségi oldalakon.

Bokorné Liliom Rita a válogatott legrutinosabb játékosa. A jobbkezes ütőnek 2004 óta csak külföldi csapatai voltak, játszott az Egyesült Államokban, Németországban, Lengyelországban, Törökországban, Olaszországban, végül pedig Franciaországban, a Paris St. Cloud-ban. A tavalyi szezont már a magyar bajnokságban, Újpesten töltötte.

Nagy Eszter szintén Németországban szerepel, de ő korábban megfordult már az Egyesült Államokban, ahol biokémikusi végzettséget is szerzett. 2017-18-ban Nagy Magyarországon játszott a Békéscsaba színeiben, ahol bajnoki aranyat nyert.

A remek csapategység a magyar válogatott egyik legnagyobb fegyvere Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Czagány Balázs

Kik okozhatnak meglepetést?

A rutinos, „világlátott" röplabdázók mellett fiatal tehetségeket is láthatnak azok, akik kilátogatnak az Európa-bajnokság mérkőzéseire. A 21 éves Török Kata az előző szezonban szinte berobbant a magyar bajnokságba.

A fiatal ütőnek annyira jól sikerült az előző idénye, hogy a magyar bajnoki címet szerzett Vasas együttesének egyik alapembere volt.

Török lendületes megoldásai sokat segíthetnek átlendülni a holtpontokon a válogatottnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gameday vs. #hajramagyarok

Kata Török✨ (@katatorok) által megosztott bejegyzés,

Németh Anett az Egyesült Államokban tanul és röplabdázik. A Vasas korábbi játékosa már egy sikeren túl van idén nyáron, tagja volt a Nápolyban az Universiadén negyedik helyet szerzett magyar válogatottnak. Németh saját bevallása szerint sokkal bátrabban játszik, mint korábban Magyarországon, ami az Eb-n is nagy segítség lehet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Németh Anett (@nemeth.anett) által megosztott bejegyzés,

Kik még a fontosabb láncszemek?

Egy röplabdacsapat két nagyon fontos láncszeme a feladó és a liberó. A feladó ad fazont a játéknak, rajta folynak keresztül a támadások, ő irányítja a csapatot. A liberó a védekezésért felel.

Két kitűnő feladó és egy kiváló liberó áll Jan de Brandt rendelkezésére. Tálas Zsuzsanna és Bleicher Réka is remek karmestere tud lenni a nemzeti csapatnak, Molcsányi Rita pedig a válogatottban és Békéscsabán is többször bizonyította, hogy a legjobb magyar liberó.

Molcsányi Rita a magyar válogatott védekezésének alappillére Forrás: Origo

Az edzői stáb

A magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya a belga Jan de Brandt lesz az Európa-bajnokságon. A 60 éves szakember 2014 márciusa és 2016 decembere között irányította először a nemzeti csapatot,

vezetésével 28 év után újra kijutott Magyarország a női röplabda Eb-re, illetve megnyerte az Európa-liga Arany divízióját.

Ezzel a két sikerrel újra „berobbant" a nemzetközi röplabda élvonalába a magyar női röplabda. Jan de Brandt 2016 végén családi okok miatt elköszönt a válogatott kispadjától, de 2018 márciusában visszatért, és ő készíti fel a nemzeti csapatot a hazai Eb-re. A segítői Jókay Zoltán, Tóth Gábor és Nacsa Gábor lesznek.

Jan De Brandt a magyar női röplabda történetének egyik legsikeresebb szövetségi kapitánya Forrás: Hunvolley.hu

Az ellenfeleknél is lesznek olyan játékosok, akiket a magyar röplabdaszerető közönség ismerősként köszönthet. Ayshan Abdulazimova az azebajdzsáni válogatottban, Nikolina Bozicevic és Lucija Mlinar a horvátoknál mind olyan játékosok, akik már megfordultak a magyar bajnokságban.

Egy biztos, hogy minden kilátogató szurkoló remek sportolókat és kiváló mérkőzéseket láthat a budapesti Európa-bajnokság során.

A magyar válogatott mérkőzései az Eb-n:
08.23 20:30 Magyarország – Észtország
08.24 20:30 Magyarország – Románia
08.26 20:30 Magyarország – Azerbajdzsán
08.28 18:00 Magyarország – Horvátország
08.29 18:00 Magyarország – Hollandia

Itt kaphatóak a jegyek

A jegyeket a budapesti női röplabda Európa-bajnokságra ide kattintva tudja megvásárolni.