Vágólapra másolva!
A Korea elleni sikert (92-68) követően a 2. fordulóban 81-71-es vereséget szenvedett Ausztrália ellen a női U19-es kosárválogatott a thaiföldi világbajnokságon.

A jó erőkből álló Ausztrália ellen Angyal Barbara triplával indított, a többi dobásunk viszont lepördült az első percekben – egyelőre kereste játékát a csapat a jó védekezéssel szemben (3-4). A folytatásban az ellenfél eredményes támadásokat vezetett, agresszívan is védekezett, így 14-7-re ellépett. A negyed vége viszont a magyar csapaté volt, Dombai tempója is utat talált a gyűrűbe, ez pedig azt jelentette, hogy

18-17-re már Völgyi Péter együttese vezetett

– derül ki a Hunbasket beszámolójából.

Az U19-es női kosárválogatott kikapott Ausztráliától Forrás: fiba.basketball

A második negyedet 7-0-val indította Ausztrália,

Völgyi Péter azonnal időt is kért. Angyal büntetőivel, majd Wentzel palánkos triplájával megint visszajöttünk, fej-fej mellett haladtak a csapatok (25-26). Ám végül nem sikerült jól a második felvonás, az ellenfél jobban játszott, Potter hárompontosa zárta a félidőt (33-44). A harmadik negyedben nem tudtunk érdemben közelebb zárkózni (38-47). Alacsonyabb szerkezettel próbálkoztunk, Vargával ötösben, de Mányoky triplájával is csak tíz alá tudtunk bejönni (43-52). Végül Wentzel büntetőivel azonban most mi zártuk pontokkal a játékrészt, és meg is nyertük azt (50-56).

Az utolsó negyedben két és fél perc alatt nem csökkent a magyar együttes hátránya (53-59), majd 63-70-nel fordultak az utolsó négy percre a csapatok.

Sajnos innen már nem sikerült fordítani, Ausztrália gyakorlatilag végig kontrollálta a mérkőzést,

és kihasználta fizikai fölényét, megnyerve a találkozót.

A magyar válogatott az Egyesült Államok ellen folytatja kedden, magyar idő szerint reggel 7 órakor.

Női U19-es világbajnokság, Thaiföld, 2. forduló

Magyarország-Ausztrália 71-81 (18-17, 15-27, 17-12, 21-25)
Magyarország: Angyal 15/9 Boros J. 2, Dombai 13/3, Mányoky 8/6, Kiss 12.
Csere: Kéita 8/3, Varga -, Wentzel 10/3, Budácsik -, Horváth 3, Szirony -.

Ausztrália: Shelley 5, Scanlon 9/3, Fowler 19, Emma-Nnopu 5/3, Anstey 6.
Csere: Bourne 15, Goodchild -, Heal 8, Simons 2, Potter 12/6.