Szolnokon nyert a Falco, és egy győzelemre került a döntőtől

Győr, 2019. február 16. A szombathelyi Váradi Bendek (b) és Crist Andrew Rowsey, a Szolnoki Olaj KK játékosa a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjében játszott Szolnoki Olaj KK - Falco KC Szombathely mérkőzésen a győri Audi arénában 2019. február 16-án. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A címvédő Szolnok hazai pályán is kikapott a Szombathelytől, míg az alapszakaszgyőztes Körmend Pécsen is nyert kedden a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén.

Az Olaj szombaton 78-65-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Falco csarnokában, és Dragan Alekszics vezetőedző ezúttal sem számíthatott a sérült horvát Luksa Andricra.

A Tiszaligeti Sportcsarnokban a kiegyenlített első negyedet követően előbb a Falco ragadta magához a kezdeményezést, de szoros volt az állás. A Szolnok a harmadik játékrész közepén még 43-40-re vezetett, de az addig sem magabiztos hazai gépezet akkor leblokkolt.

A szombathelyi Váradi Bendek (b) ünnepelhetett Szolnokon Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A szombathelyiek 21-7-es etappal jelentős előnyre tettek szert a negyed végéig, majd a parázs hangulatú negyedik negyedben is kézben tartották az irányítást.

A vesztes szolnokiaknál Vojvoda Dávid és Nemanja Milosevic is 18-18 pontot dobott, a győztes szombathelyi együttes legeredményesebb játékosaként

Perl Zoltán és Váradi Benedek egyaránt 17-17 ponttal zárt, miközben további négy csapattársuk érte el a 10 pontot.

A másik párharcban a körmendiek a nyitányon 88-75-re verték a Pécset, majd kedden 83-77-re vendégként is jobbnak bizonyultak. A pécsiek jól kezdték a hazai találkozót, de a körmendiek a második negyedben fordítottak.

A nagyszünetben már a vendégeknél volt az előny, amelyet a harmadik felvonásban növeltek,

a záróban pedig megtartottak. A mezőny legeredményesebb játékosaként a körmendieknél Csorvási Milán 26 pontot szerzett.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcok harmadik felvonását pénteken rendezik.

Elődöntő, 2. mérkőzések:
Szolnoki Olaj KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71-87 (17-13, 17-25, 16-23, 21-26)
Az állás: 2-0, a Falco javára.

Pécsi VSK-Veolia - Egis Körmend 77-83 (21-14, 18-26, 18-23, 20-20)
Az állás: 2-0, a Körmend javára.