Vágólapra másolva!
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. csoportjában az orosz Rosztov 24-22-re verte a montenegrói Buducsnoszt együttesét, amely összecsapás nem elsősorban a végeredmény miatt marad sokáig emlékezetes. Az első félidőben ugyanis a vendégek kapusa, Darly Zoqbi de Paula hihetetlen bravúrt mutatott be.

Az első félidő 27. percében a Rosztov 10-9-re vezetett, amikor a Buducsnoszt a kapusát is levitte a támadásnál, de csak a kapufát sikerült eltalálni, majd a rosztovi játékos az üres kapura lőhetett, ám a labda a két kapufát érintve a mezőnybe vágódott vissza. A kipattanót viszont Julia Managarova összeszedte, ám nem sikerült kihasználnia a ziccert, mivel

Darly Zoqbi de Paula futott vissza a kapujába, majd a spanyol játékos háttal védeni is tudott egy hatalmasat.

A Győr korábbi sikeredzője, Ambros Martín csapata így is nyerni tudott a rangadón, és a Rosztov a sikerével vezeti is a csoportját.