Vojvoda Dávid (b) és a horvát Toni Katic (k) a férfi kosárlabda világbajnoki selejtező J csoportjának az utolsó, 6. fordulójában játszott Magyarország - Horvátország mérkőzésén a szombathelyi Arena Savaria sportkomplexumban 2019. február 25-én
Vágólapra másolva!
366 nap után tért vissza a magyar férfi kosárlabda-válogatott Szombathelyre, ahol legutóbb legyőzte Lengyelországot a világbajnoki-selejtezőn. Ezúttal a horvátok vártak a mieinkre az Aréna Savariában, abban a csarnokban, ahova köztudottan nem nyerni járnak a vendégcsapatok. Ezúttal sem, mivel Ivkovics Sztojan csapata végül gálázva, 84-65-re nyert.
Katic szerezte az első pontokat, éppen, mielőtt lejárt volna a vendégek támadóideje, majd Jones a sarokból egy triplával fordított. Jobban haraptunk, mint Varesében, agresszíven védekeztünk, mi irányítottuk a játékot, a legnagyobb előnyünk nyolc pont volt, 21-13-nál,
Vojvoda második triplája után időt kértek a vendégek. Hiába, a lényeg nem változott, egy negyed után 24-16-ra vezettünk.
Eilingsfeld hármasával először ment tíz fölé a különbség. Nem változott a játék képe, állandósult a differencia. Néha már a látványra is adtak a mieink, Benke távoliját követően, 36-22-nél ismét időt kért Anzulovic. Tizenhatról visszajöttek tizenkettőre a horvátok, ekkor már Ivkovics lépett az asztal felé. Sikerült rendezni a sorokat, továbbra is jó százalékkal dobtunk, Eilingsfeld újabb hármasával, tizenhét pontos előnnyel vágtunk neki a hajrának.
Sokkal élesebbek voltunk, már a félidőben többet dobtunk, mint Varesében – minden pályára lépő játékosunk betalált –,
az első játékrész egyébként Katic ziccerével zárult (48-33).
Másfél perc után a horvát irányító köszönt be ismét, amire Vojvoda válaszolt, mindkettő hármat ért. Utóbbi volt a legjobbunk, 17 pontnál, viszont már 3 faultnál is járt. Nem álltunk le, továbbra is nagyon keményen harcoltunk, a harmadik etap derekán már a húsz pontot súrolta a különbség. Az utolsó percre aztán ez is meglett, köszönhetően annak,
hogy Ferencz is elkapta a fonalat (64-43). Az összképbe a végén Vukovic rontott bele, de így is magabiztos előnnyel várhattuk a záró felvonást (66-48).
Kruslin kapott előbb sima, majd technikai faultot, Jones háromszor is dobhatott, mindhármat a helyére küldte. Két és fél perc telt el addigra pont nélkül. Anzulovic megint időt kért, romokban volt a csapata. Katic révén próbálkoztak a piros mezesek a felzárkózással, de nem sok sikerrel. Benke ellen ítéltek sportszerűtlent a játékvezetők, ráadásul a videózás után még úgy is döntöttek, hogy a dobását leszállóágban ütöttük el, ettől picit felpaprikázódott a hangulat a lelátón.
Az utolsó két percre már állva tapsolt a publikum, zúgott a „Ria-Ria-Hungária”,
miközben Ferencz a negyedik hármasát is elsüllyesztette.