Vágólapra másolva!
Eredetileg a bázeli St. Jakob sportcsarnokban rendezték volna csütörtök este a Pfeffingen (svájci) - Swietelsky-Békéscsaba női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőt. A svájciak egy huszárvágással egy iskolai tornaterembe tették át a mérkőzést, amely szinte semmilyen szempontból nem felel meg a követelményeknek. A mérkőzés francia ellenőre azonban azt mondta, hogy jó lesz ez is, úgyhogy nem marad más hátra, mint az agyonragasztott tornateremben nyerni a helvétek ellen.

A Békéscsaba számára már a nyolc közé jutás a tét a második számú európai kupasorozatban, papíron pedig a magyar bajnok az esélyese ennek a párharcnak. Hogy emiatt, vagy valami másért változtattak a meccs helyszínén, az valószínűleg soha nem fog kiderülni.

Kormos Mihály együttesének is csak csütörtök délelőtt esett le a kétfrankos, hogy itt valami egészen másról van szó, mint amiről mindenki tudott.

Hétfőn este az európai szövetség honlapján még a St. Jakob Halle szerepelt helyszínként, ma viszont már a Rankhof Halle olvasható ugyanott. Ebben a teremben többféle labdasportot is játszanak, a vonalazás kaotikusságáról most nem ejtenék szót, arról viszont igen, hogy a felesleges csíkokat szigetelőszalaggal ragasztották le. Olyan apróságok felett pedig hunyjunk nyugodtan szemet, hogy a nemzetközi meccset taraflex (műanyag) borításon kellene játszani, de ezt itt le sem fektették.

Nem Albániában vagyunk, hanem Svájcban.

Essék szó most már sportról is. A Békéscsaba az előző körben az ukrán Juzsnij csapatát verte ki nagy bravúrral, aranyszettet nyerve. Mostantól a sorsolás kedvező, a csapat megfelelő koncentráltság esetén akár elődöntőbe is juthat ebben a sorozatban. Egy másik magyar csapat, a Fatum-Nyíregyháza egy körrel korábban kiverte a svájci listavezető Düdingent, ebből tehát az is következik, hogy a magyar klubcsapatok esélyesként lépnek pályára a svájciak ellen. Ettől persze még 100 százalékos koncentráció kell csütörtök este 20.00-tól Bázelben.

A sportág szerelmesei jól ismerhetik Grózer György nevét, aki a hetvenes években a magyar férfiválogatott egyik legnagyobb sztárja volt.

Az ő lánya, Grózer Dóra is a Pfeffingen játékosa.

A svájciak két amerikai és egy brazil légióssal állnak ki a magyar bajnok ellen. A magyar csapat a múlt hét szombaton hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a Nyíregyházától, úgyhogy most a nemzetközi kupában szeretnének javítani a viharsarkiak.