Vágólapra másolva!
Több mint kétórás, hatalmas csatában a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata 3-2-re nyert Bázelben a svájci Pfeffingen otthonában a CEV Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén és ezzel nagy lépést tett a legjobb nyolc közé jutásért folyó küzdelemben. A hullámzó meccsen a csabaiak óriási akarattal küzdöttek, a Pfeffingen pedig nem várt nagy ellenállást fejtett ki.

Munkatársunk helyszíni jelentése Bázelből.

A meccs előtti beszámolómban megemlékeztem arról, hogy a bázeli St. Jakob sportcsarnok helyett egy kis létesítménybe vitte a CEV Kupa nyolcaddöntő első meccsét a svájci Pfeffingen csapata. A csabai lányok nem idegesítették fel magukat mindezen, már csak azért sem, mert

a magyar csapatok sokkal inkább hozzá vannak szokva ehhez a körülményekhez, mint mondjuk a nyugat-európai klubok.

Szóval, ezen nem múlhatott semmi a nyolc közé jutásért zajló első meccsen.

A nyolc közé jutásért játszott meccset Svájcban a BRSE röplabdacsapata Forrás: BEOL

Az első játszmát nagyon magabiztosan kezdet a magyar bajnok, amely 4-1-re és 7-2-re is vezetett. Ez a 7-2-es előny mintha meglepett volna bennünket, mert az addig halovány svájci csapat 9-8-ra feljött, Kormos Mihály szakmai igazgatónak időt kellett kérnie. Pedig a csabaiak sánca kétszer szépen borított, Bokan ütései is rendben voltak, egy picit mi hoztuk fel a hazai együttest.

9-9-es állásnál már tombolt az addig inkább halvérű közönség, de a vezetést nem engedte ki a kezéből a BRSE.

Olykor a szerencsével sem álltunk hadilábon, egyszer egy minimum négy érintéses védekezést nézett be a bíró, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy az első játszma közepén két extra jó támadással 17-12-re ellépett a magyar csapat. Bokan mellett ekkor Perovics is nagyot játszott, 19-12-nél a Pfeffingennek kellett időt kérnie. Innen nem volt szabad visszaengedni őket. Nem is tette meg a Csaba, amely

25-14-re behúzta az első szettet,

mert Perovics nemcsak a támadójátékban, hanem a nyitásokban is nagyszerűt nyújtott. Az utolsó hat szerva az övé volt és nem is hibázott.

Az első szettet 25-14-re nyerte meg a BRSE Forrás: Origo

Meccstörténelmi pillanat a második játszma elején: 2-1-re vezetett a Pfeffingen - először a mérkőzés folyamán. Schottroff ászt nyitott, a Csaba megzavarodott, a hazaiak 6-3-ra, majd 8-4-re léptek el, itt volt tehát az első komoly hullámvölgye a BRSE-nek. 12-5-ös Pfeffingen-vezetésnél Bokan ütött egy jót, de a Békéscsaba képtelen volt lendületbe jönni.

Kellett volna valaki, aki a hátára veszi a magyarokat, de a Pfeffingen még olyan labdamenetek után is pontot ért el, amelynél senki nem adott volna ezért egy fityinget sem.

Nálunk a hálónál a blokkról rendre az oldalvonalon túlra szálltak a labdák, szerencsénk sem volt tehát.

De csak felvillanásaink voltak. 15-9-nél Bodnár nyitott egy ászt, 17-12-nél Perovics ütött remekül, ennél többre azonban ebben a szettben nem futotta. 21-15-ös hazai vezetésnél Kormos Mihály kért még egy időt, hátha összejön valami. 21-17-nél a pfeffingeni blokkról a labda a vonalon belül ért földet és ez volt az a pillanat, amikor el kellett felejteni a második szett megnyerésének lehetőségét. 51 perc játékot követően tehát 1-1 volt az állás.

A második szettben kevés ok volt az örömre Forrás: behir.hu

A harmadik szettben rá sem lehetett ismerni a második játszmás BRSE-re, mert Bodnár Dorottya kiváló nyitásaival és remek támadásokkal 6-2-re vezetett a magyar bajnok. 10-5-ös csabai vezetésnél már a második idejét kérte ki Andreas Völlmer.

Medics nyitásai darabokra szedték a svájciakat, akik hozzá sem tudtak szagolni a harmadik szetthez.

14-8-as csabai vezetésig semmiképpen, ekkor azonban megfordult a széljárás. A vendéglátók megint behúztak egy hihetetlen labdamenetet, olyan volt ez nekik, mintha egy bűvész a varázspálcájával erőt adott volna a helvéteknek. 14-11-nél időt kellett kérnie a Csabának. 14-13-nál a Pfeffingen úgy nyert pontot, hogy

a labda a háló tetején ácsorgott egy darabig - mákostészta a javából.

Ekkor megint Bodnár nyitásaiból építkeztünk és jutottunk el 17-14-ig. Várható volt, hogy végig nem lehet csak egy csapatnak szerencséje, a Csaba megint villantott, 20-16 ide. Nagyon hullámzott a meccs, a Pfeffingen iszonyatosan küzdött, 21-21-nél egyenlített, majd átvette a vezetést, amelyet nem is engedett ki a kezéből. 25-22, 2-1-es hazai vezetés egy olyan szettben, amelyet simán hozniuk kellett volna a magyaroknak.

A békéscsabai Tanja Bokan nyitása a harmadik szettben Forrás: Origo

A negyedik játszmában nem lehetett többet hibázni, ennek ellenére 5-1-el kezdett a Pfeffingen. Mivel a Békéscsaba jobb csapat, mint a svájci, csak abban lehetett bízni, hogy elfáradnak. 8-8-nál jött az újabb fordulat, mert végre jól olvastuk a Pfeffingen támadásait,

11-8 ide, de már óvatosan örültünk ennek.

A 2-3 pontos előnyét tartotta a Csaba, a brazil Ventura is fáradni látszott, 17-13 ide. Megint Bodnár vette hátára a csapatot 19-14-re vezetett a magyar csapat.

22-17-nél nagyon közel voltunk a 2-2-höz, 24-20-nál még közelebb, 25-21-nél pedig megvolt a létfontosságú negyedik szett, 2-2 lett az állás. Jöhetett a 15 pontig tartó rövidített döntő játszma. Az idegenben nyert két szettnek azért is volt jelentősége, mert a visszavágón egy 3-0-s vagy 3-1-es hazai siker akkor is továbbjutást ér, ha itt nem nyer a BRSE.

110 percnyi küzdelem után jöhetett a mindent eldöntő 5. szett Forrás: Origo

Az ötödik szettben Molcsányi szedett össze elképesztő labdákat, 2-2 után az első időkérés a Csabáé volt, mert egy peches és egy hosszúra ütött labda után 5-2-re a Pfeffingen vezetett. 8-5-nél is ők, ekkor jött a térfélcsere. 9-6-nál Mlinar ütött egy keresztet, ez hatott, mert 10-9-re már a BRSE vezetett.

És akkor még nem beszéltünk az öntudatos svájci vonalbíró egyszemélyes showjáról, aki vasutasnak képzelve magát össze-vissza lengetett a zászlójával. Ha tudta volna, hogy ezzel a Csabát paprikázza fel, inkább hazamegy almáspitét enni.

Mentünk mi is vacsorázni, mert a BRSE óriási küzdelemben idegenben 3-2-es győzelmet aratott és ezzel fél lábbal a legjobb nyolc között van a CEV Kupában. Ezt a svájci csapatot odahaza simán kell verni, ugyanakkor az ötszörös bajnok játékában előforduló hullámzásokat valahogy meg kell szüntetnie a szakmai vezetésnek. A Békéscsaba azért érdemel dícséretet, mert idegenben 2-1-ről fordítva nyerte meg a meccset 3-2-re, nagy szívvel játszva, elveszett labdát nem ismerve.

Kormos Mihály, a BRSE szakmai igazgatója: "Az első szettben gyönyörűen játszottunk, utána viszont érthetetlen módon sok hibával folytattuk a meccset.

Női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntő, első mérkőzés: Pfeffingen (svájci) - Swietelsky-Békéscsaba 2-3 (-14, 19, 22, -21, -9)

A visszavágót 2019. január 24-én rendezik Békéscsabán.