Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a díjátadón azt mondta, hogy
olyan fiatalokra van szükség, akik megállják a helyüket az életben a saját mércéjükhöz képest, valamint a nemzeti és nemzetközi versenyben is.
Felelős, saját magukért és a közösség iránt is felelősséget vállaló fiatalokra van szükség – mondta.
Novák Katalin a díjazottakat méltatva azt mondta: Rátgéber László élete is olyan mintát mutat, amelyből jó merítkezni, nyomdokain jó járni, át tudta adni a sport iránti szenvedélyt, és bebizonyította, hogy a sport nem csak a fizikumot erősíti, hanem a szellem és a jellem formálásához is hozzájárul.
Rátgéber László 1966-ban született a szerbiai Újvidéken. Ő az egyetlen magyar kosárlabdaedző, aki a női és férfi felnőtt válogatottnak is volt a szövetségi kapitánya. Az irányításával nyílt meg idén Pécsen az utánpótlásnevelést segítő Nemzeti Kosárlabda Akadémia.