Vágólapra másolva!
A nőknél a Békéscsaba megvédené címét, míg a férfiaknál a Kecskemét és a Kazincbarcika pályázik a Szolnok "trónjára" a röplabda Magyar Kupa hétvégi, érdi döntőjében.

- fogalmazott Ludvig Zsolt, a magyar szövetség főtitkára az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón.
Hozzátette, Magyarország legjobb nyolc csapata jutott be a négyes döntőbe, így mind a négy találkozón színvonalas összecsapásra számít.
A férfi döntő résztvevői közül a 11 év után finalista Kazincbarcika játékosa, Szabó Dávid elmondta,

szeretnék megőrizni szezonbeli veretlenségüket, s az a tervük, hogy hosszú idő után ismét hazavigyék Barcikára a Magyar Kupát.

A Kecskemét vezetőedzője, Sasa Nedeljkovic kiemelte, a bajnoki alapszakaszban két kiváló mérkőzést játszottak szombati riválisukkal, s képesnek érzi csapatát arra, hogy megfossza hazai veretlenségétől a borsodi együttest.

A Békéscsaba friss Mevza-kupagyőztesként érkezik a Magyar Kupa döntőjére Forrás: BRSE

A női finálé résztvevői közül a hétfőn edzőt váltott Nyíregyháza válogatott liberója, Tóth Fruzsina kijelentette, szeretnék megszerezni az aranyérmet, de ez a célja a címvédő Békéscsabának is.

- utalt a csabaiak válogatott centere, Dobi Edina arra, hogy amennyiben a BRSE 2016-os és 2017-es elsősége után sorozatban harmadszor is megnyeri a kupát, megtarthatja a vándorserleget.
Az eseményre jegyek még korlátozott számban kaphatóak. A vasárnapi női döntőt az M4 Sport élőben közvetíti.

A Graboplast Magyar Kupa döntő programja (Érd Aréna):
szombat:
férfiak:
a 3. helyért:
Fino Kaposvár SE-Pénzügyőr SE 15.30
döntő:
HÉP-Kecskeméti RC- Vegyész RC Kazincbarcika 18.00

vasárnap:
nők:
a 3. helyért:
Jászberény VT-Vasas Óbuda 15.30
döntő:
Fatum-Nyíregyháza - Linamar-Békéscsabai RSE 18.00