Vágólapra másolva!
Az egész idény legnagyobb meglepetését hozta a Graboplast Női Röplabda Magyar Kupa döntő, mert az előzetesen esélytelenebbnek tartott Nyíregyháza 3-2-re legyőzte a szuperfavorit és címvédő Békéscsabát. Az edzőváltáson átesett nyírségiek az új tréner, Hollósy László vezetésével olyan bravúrt hajtottak végre, amiben talán csak ők hittek. A Békéscsaba hazai verhetetlenségi mítosza ezzel elszállt, a viharsarki lányok a bajnoki döntőben vághatnak vissza - már amennyiben ott ez a két csapat találkozik egymással.

Néhány héttel ezelőtt az egész idény legjobb mérkőzését játszotta egymással a Fatum-Nyíregyháza és a Linamar-Békéscsaba női röplabdacsapata. A Nyíregyházán megrendezett összecsapáson a bajnoki és kupacímvédő békéscsabaiak óriási küzdelemben 3-2-re nyertek.

A békéscsabaiak kedvenc kabalaoroszlánjukkal Fotó: Mudra László - Origo

A Békéscsaba amúgy még 2017 decemberében Újpesten szenvedett 3-2-es vereséget, közel 100 veretlenül megvívott hazai bajnoki és kupameccs után ez volt az első vereségük a viharsarkiaknak.

Azóta itthon nem kaptak ki, egy héttel ezelőtt pedig megyerték a Közép Európai Kupát (MEVZA.)

Alberto Salomoni csapata tehát bombaformában érkezett Érdre, a női Magyar Kupa döntő helyszínére. A Nyíregyháza pedig épp a kupadöntő előtt esett át egy meglepő edzőváltáson. Horváth András addigi vezetőedző visszament másodedzőnek, a helyét pedig a fenegyerekként számon tartott Hollósy László foglalta el.

A két labda ne zavarja meg önöket - ez még csak a bemelegítés Fotó: Mudra László - Origo

Már az első játszma második pontját megelőző labdamenet is több mint egy percig tartott, ebből is

látszott, hogy a két együttes óriási csatát vív majd egymással.

A semleges és a békéscsabai szurkolók nagyon jól szórakoztak az első szett alatt, a nyíregyháziak nem annyira. Pedig a szabolcsi csapat 21-19-es vezetésénél óriási sanszot kapott arra, hogy behúzza az első játszmát. Az addig olykor csikorgó csabai gépezetből ekkor engedték le az elhasznált olajat. Alberto Salomoni időkérése összerázta a békési lányokat. Lucia Fresco és Lucija Milnar elképesztő ütései ellen a Nyíregyházának nem volt ellenszere, így

a 31 percig tartó első szettet 26-24-re nyerte meg a címvédő Békéscsaba.

Magas színvonalú meccset hozott a női röplabda Magyar Kupa döntője Fotó: Mudra László - Origo

Az első perctől kezdve látszott, hogy az edzőváltáson átesett Nyíregyháza elképesztő elánnal vetette be magát a meccsbe. Az sem törte le őket, hogy az első szettet minimális különbséggel elvesztették, mert a másodikban rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést.

A második szettben szenzációsan játszott a kékmezes Nyíregyháza Fotó: Mudra László - Origo

A Békéscsabának hazai pályán szokatlan volt az a szituáció, hogy a szett közepén az ellenfele 15-8-ra vezetett.

Mintha az esélytelenebbnek tartott nyírségiek nagyobb motivációval léptek volna pályára.

Alberto Salomoni persze tudta, hogy erre a meccsre nem elég a mezt felküldeni – az időkérések folyamán próbálta feltüzelni a játékosait. Párszor nem volt szerencséjük – 17-10-nél például hiába állt össze a csabai sánc, a labda az oldalvonalon túl esett le.

A kék mezes Sanja Kalicanin is fantasztikusan küzdött a nyírségiek sikeréért Fotó: Mudra László - Origo

A vérszagot megérző Nyíregyháza és az oldalvonal mellett tomboló edzője, Hollósy László is egészen döbbenetes produkciót nyújtott a második szettben, mert 25-15-re ők nyerték ezt a játszmát. A csabaiak játéka teljesen szétesett, nem véletlen, hogy Alberto Salomoni tanácstalanul álldogált az oldalvonal mellett.

Az biztos, hogy magyar csapat ekkora különbséggel nagyon ritkán nyert szettet az utóbbi időben a Békéscsaba ellen.

A Nyíregyháza játéka szinte tökéletes volt a második játszmában, légiósai közül Valdez káprázatosan játszott. A meccs magas színvonalú volt, a kérdés pedig úgy szólt, hogy a Békéscsaba össze tudja-e kapni magát a folytatásban.

Hollósy László, a Nyíregyháza új vezetőedzője tökéletesen felkészült a magyar bajnok és kupagyőztes Békéscsaba ellen Fotó: Mudra László - Origo

Egy óra elteltével tehát 1-1 volt a döntő állása. A meglepetések azonban itt nem értek véget, mert

a harmadik játszmában a Nyíregyháza 13-5-re lógott meg a Békéscsabától.

Salomoni már mindenkit pályára küldött, de a sokkal nagyobb lelkesedéssel játszó nyírségek nem akartak és nem is tudtak hibázni. A békéscsabai szurkolók között egyre nagyobb volt a döbbenet, egyikük meg is jegyezte, hogy Hollósy László tökéletesen felkészítette ellenük a Nyíregyházát. 13-5-nél két csabai pont következett, Hollósy pedig – mielőtt túlságosan belelendült volna az ellenfél – azonnal időt kért. Ez csak részben sikerült, mert sorozatban három csabai pont következett (8-13), de ezzel mintha el is lőtte volna a puskaporát a Csaba. Tatjana Matics vezetésével megint egy négyes nyírségi széria jött (9-17), majd egy hármas csabai.

Sáncmunkában is sokkal jobb volt a Nyíregyháza Fotó: Mudra László - Origo

Hullámzott a játék, az izgalmak a tetőfokra hágtak, mert a Békéscsaba játéka újra összeállni látszott (12-17.) De csak eddig. Bodnárt a nyíregyháziak légiósa, Josefina Fernandez takarta be a hálónál, majd Kosekova a hálóba nyitott (13-20.)

A játék minden elemében jobb Nyíregyháza 25-16-ra hozta a harmadik szettet és 2-1-re átvette a vezetést.

Mondanunk sem kell, mennyire nehéz helyzetben volt az előzetesen favoritnak tartott Békéscsaba. Ezt a Nyíregyházát ugyanis csak valami nagy csoda folytán lehetett megállítani. A negyedik szett elején ugyan a Békéscsaba kezdett jobban (2-0), de pár perccel később már megint Salomoni edzőnek kellett időt kérne, amikor az ellenfél 10-6-ra vezetett. A Csaba becsületére legyen mondva, hogy nem adta fel (miért is tette volna?), 11-8-ra visszakapaszkodott, ekkor Hollósy edző újra időt kért.

Régen látott izgalmakat hozott a női röplabda Magyar Kupa döntője Fotó: Mudra László - Origo

Eddig sem volt mindennapi a meccs, de azzal, hogy a Békéscsaba játéka hirtelen a semmiből kezdett javulni, még jobb lett a döntő. 11-12-nél úgy tűnt, befogható a Nyíregyháza, de ez inkább csak álom maradt a bajnokcsapat számára, mert a Fatum újra elhúzott három ponttal. Fogcsikorgatva küzdött a Csaba, Pekárik Eszter egymaga tartotta meccsben őket (14-15.) 17-17-nél minden kezdődhetett előről, mert kiegyenlített a viharsarki csapat. A nap labdamenete ekkor következett, amelyet Kalicanin fejezett be ponttal - vezettett az előzetesen esélytelennek tartott szabolcsi egylet.

Nem sokáig, mert a bajnok minden rutinját összekaparva, valamint Molcsányi csodálatos liberójátékának köszönhetően 23-21-nél közel került az egyenlítéshez.

Dobi nyitásai aranyat értek, 24-21-nél pedig már nem hibázott a Csaba, 25-21 oda, 2-2, jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett.

Bodnár Dorottya (10-esben) teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a Békéscsaba behúzza a negyedik játszmát Fotó: Mudra László - Origo

Az ötödik játszma már csak 15 pontig ment és pontot tett a meccs végére. Szinte megjósolhatatlan volt, melyik csapat nyer, mert a Csaba a pokolból jött vissza a negyedik szettben. Az első két pont a Nyíregyházáé lett ebben a thrillerben. 5-2-es nyíregyházi vezetésnél Salomoni időt kért, ő is tudta, ha nem találnak ki valamit, elúszik a címvédés. Nem találtak ki, mert a térfélcserénél 8-4-re vezetett a Nyíregyháza.

Kalcianin ekkor egy ásszal felérő nyitást húzott elő, csabai szempontból 4-9, az utolsó idejét is kikérte az olasz edző.

Ez már szinte reménytelen helyzet volt a Békéscsaba számára. Dobi Edina, az egész mezőny legnagyobb klasszisa sem tudott segíteni, az önkívületben játszó Nyíregyháza az ötödik szettben elő tudott valami olyat húzni, amit a Csaba nem. A fáradt Fresco outra ütött, Matics meg pontot. 5-14, innen már nem volt visszaút a Csabának. 3-2-re nyert a Nyíregyháza - ez az, amit senki sem gondolt volna előzetesen.

A boldog nyíregyházi játékosok és a Magyar Kupa Fotó: Mudra László - Origo

Az egész idény legjobb meccsén a legnagyobb meglepetés született. A MEVZA Kupát egy hete megnyerő Békéscsaba ezúttal nem tudta hazavinni a Magyar Kupát, amely Nyíregyházára került.

Elképesztő győzelem, nyíregyházi diadal a női röplabda Magyar Kupában Fotó: Mudra László - Origo

A két csapat elképesztő küzdelme pedig pár hét múlva akár a bajnoki döntőben is folytatódhat.

Kupagyőztes a Nyíregyháza női röplabdacsapata Fotó: Mudra László - Origo

Graboplast Női Röplabda Magyar Kupa döntő: Linamar-Békéscsaba - Fatum-Nyíregyháza 2:3 (24, -15, -16, 21, -5). A harmadik helyért: Vasas-Jászberény 3:2