Vágólapra másolva!
A magyar kosárlabda utóbbi éveinek egyik legnagyobb tehetsége, Juhász Dorka a női amerikai egyetemi bajnokság egyik top csapatának játékosa lesz. A pécsi illetőségű és a Rátgéber Akadémián nevelkedő Juhász Dorka bejelentette, hogy a női NCAA-ben az utóbbi két szezonban a legjobb tizenhatig menetelő, igen nagy múltú Ohio State csapatban folytatja pályafutását jövő szezontól.

A felnőtt női A-csoportos mezőnyben és az Európa Kupában már nagyon fiatalon bemutatkozó, a PEAC-Pécs színeiben 2016/17-ben, 17 évesen 10,2 pontos, 7,6 lepattanós, 1,3 gólpasszos átlagokat produkáló játékos

jelenleg hónapok óta súlyos térdsérüléséből lábadozik

– írja a kezdo5.hu.

Ám saját korosztályában, saját posztján

a világszintű toplistán így is az ötödik helyet foglalja el

az elevenwarriors.com híre alapján, mondhatni tehát, hogy nagy erősítést jelent az egyetemi gárdának - továbbá a magyar válogatott játékos is egy igen magas szintű program tagja lesz a jövő szezontól.

Juhász Dorka az NCAA-ben folytatja Forrás: peacpecs.hu

A csapat a Big Ten konferenciában játszik, 1993-ban érte el eddigi legjobb eredményét, amikor is az egész NCAA második legjobbja lett döntős szereplésével, a Top8-ban pedig már három alkalommal jártak, s konferenciájukat már ötödjére nyerték meg a jelenleg is futó szezonban.

Olyan nevek kerültek ki az Ohoi State női csapatától, mint például

a háromszoros olimpiai bajnok Katie Smith, aki jelenleg is a női NBA top játékosának számít, s ott 2008-ban még döntő MVP is volt,

de számos további, legalább a WNBA-ig jutó hölgy is ebben a csapatban pallérozódott.

A centert Skype-on kérdezte a részletekről a Digi Sport.