Vágólapra másolva!
A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Sopron női kosárlabdacsapatának vezetői meghosszabbították két szerb válogatott játékosuk, Aleksandra Crvendakic és Tina Jovanovic szerződését.
A soproni Aleksandra Crvendakic (b) és Jelena Dubljevic, a török Galatasaray játékosa a női kosárlabda Euroliga első fordulójában Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A klub honlapjának keddi közleménye szerint a 21 éves, honosított státuszú Crvendakicnak a következő már az ötödik szezonja lesz Sopronban, míg 26 éves honfitársa tavaly nyáron szerződött a bajnokhoz.

Nem fog könyörögni, hogy képernyőn legyen a csapat

A baszk Roberto Íñiguez vezetésével nagy dolgok vannak készülőben a Sopron Basket női kosárlabda-csapatánál. Az együttes jelenleg a második helyen áll a legrangosabb európai kupasorozat, az Euroliga A-csoportjában - igaz, ez idehaza egyelőre nem érdekli sem a tévétársaságokat, de a kiismerhetetlen lélektanú soproni közönséget sem.

Az Euroligában is érdekelt együttes azt nem közölte, hogy a két szerb kosaras mennyi időre kötelezte el magát.