Vágólapra másolva!
A DVTK hazai pályán tíz ponttal, 68-58-ra kikapott a francia Carolo Basket csapatától, míg a Szekszárd szintén hazai környezetben 74-56-os vereséget sznvedett az olasz Ragusa együttesétől. A Cegléd a Basket Landes otthonában kapitulált (70-69), a Győr pedig a Saint-Amand otthonában kapott ki 77-70-re szerdán, a női kosárlabda Európa Kupa első fordulójában.

A miskolciak legjobbja a lett Zenta Melnika volt 18 ponttal és 12 lepattanóval.

A bajnoki ezüstérmes tolnaiak - akik az elvesztett Euroliga-selejtezőből kerültek az EK-ba - már az első negyed végére tetemes hátrányba kerültek. A szekszárdiak a folytatásban felzárkóztak, de a vendégek a harmadik játékrész végére eldöntötték a találkozót.

A Győrt jó kezdést követően a második negyedtől folyamatosan felőrölte a Saint-Amand, a vendégek jó hajrával sem tudták megszorítani a házigazdát.

A Cegléd végig kiegyenlített küzdelmet vívott vendéglátójával, a mérkőzést a vége előtt két másodperccel értékesített francia büntető döntötte el.

Eredmények, 1. forduló (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):

G csoport:
Basket Landes (francia)-Ceglédi EKK 70-69 (18-14, 18-20, 12-18, 22-17)
J csoport:
Saint-Amand (francia) - CMB Cargo Uni Győr 77-70 (11-18, 19-13, 30-15, 17-24):

H csoport:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Ragusa (olasz) 56-74 (10-25, 15-9, 11-20, 20-20)
F csoport:
Aluinvent DVTK Miskolc-Carolo Basket (francia) 58-68 (11-17, 17-17, 13-13, 17-21)