Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém két kézilabdázóját, Nagy Lászlót és a szerb Momir Ilicet is meghívták a világválogatottba, amely jövő szerdán Prágában játszik a házigazda csehek álomcsapatával.

A bajnok, Magyar Kupa-győztes és Bajnokok Ligája-bronzérmes klub honlapjának keddi beszámolója szerint a gálameccsen a cseh kézilabda legendáit ünneplik, ugyanis

hatvan évvel ezelőtt a csehszlovák női csapat világbajnok lett, 45 esztendeje pedig a férfiak szereztek olimpiai ezüstérmet.

Ahogy azt korábban jeleztük, Nagy László, a Telekom Veszprém jobbátlövője nem utazik el a magyar válogatottal a csütörtöki, lettországi Európa-bajnoki selejtezőre, ugyanis a szezon végén nincs megfelelő állapotban ahhoz, hogy két mérkőzésen is pályára lépjen, így a szövetségi kapitány a vasárnapi, hollandok elleni veszprémi találkozón számít a játékára.

Nagy László harmadszor szerepelhet a világ legjobbjai között Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Nagy László harmadszor szerepelhet a világ legjobbjai között.

A világválogatott kerete:
Thierry Omeyer, Henning Fritz, Slawomir Szmal, Valero Rivera, Dominik Klein, Iker Romero, Momir Ilic, Jackson Richardson, Daniel Stephan, Nagy László, Kim Andersson, Hans Lindberg, Bertrand Gille, Filip Jícha, Daniel Narcisse, Christian Sprenger. Eedzők: Claude Onesta és Alfred Gíslason