Vágólapra másolva!
A UVSE a papírformának megfelelően megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének második, pénteki felvonását is a BVSC-Zugló ellen.

Az elmúlt két évben is bajnok UVSE a finálé egyértelmű esélye tekintve, hogy hét Európa-bajnok játékost – Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, Czigány Dóra, Tóth Ildikó, Kisteleki Hanna, Csabai Dóra – vonultat fel a keretében.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc harmadik mérkőzést jövő hét kedden rendezik.

Döntő, második mérkőzés:
BVSC-Zugló - UVSE 5-8 (1-3, 1-3, 3-1, 0-1)
gólszerzők: Leimeter 3, Farkas 2, illetve van der Sloot 3, Keszthelyi 2, Tóth, Csabai, Czigány 1-1
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az UVSE javára.

Az UVSE hamar érvényre juttatta a papírformát, ugyanis az első két negyedben négygólos előnyre tett szert. A folytatásban ugyan a BVSC felzárkózott, amiben nagy szerepe volt a számos bravúrt bemutató válogatott kapusnak, Bolonyai Flórának, de az utolsó felvonásban ismét koncentráltan játszott az UVSE, amely ekkor gólt sem kapott, így egy pillanatra sem forgott veszélyben a győzelme.