Kézi-vb: sima győzelemmel döntőben a franciák

Párizs, 2017. január 26. A francia Daniel Narcisse (j) a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság elődöntőjében játszott Franciaország-Szlovénia mérkőzésen Párizsban 2017. január 26-án. (MTI/EPA/Etienne Laurent)
Vágólapra másolva!
Az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott Franciaország jutott elsőként a férfi kézilabda-világbajnokság fináléjába, a házigazdák Szlovéniát győzték le 31-25-re a párizsi elődöntőben. A másik ágon Horvátország a magyarokat búcsúztató norvégokkal mérkőzik meg pénteken.

Az első félidőben többször is úgy tűnt, a franciák tetemes előnyre tehetnek szert, hiszen 6-2-re és 13-8-ra is vezettek, de a szlovénok zárkózni tudtak, bár 1-1 után az egyenlítésig nem jutottak el. 15-12-es francia előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

A szlovénok meccsben tudtak maradni az első félidőben Forrás: AFP/Franck Fife

A második játékrész ugyanott folytatódott, ahol az első befejeződött, a franciák folyamatosan a biztonságot jelentő 4-5 gólos távolságra tartották magukat a szlovénoktól, akik becsületesen próbálkoztak, de ezen az estén nem volt esélyük a győzelemre. A 16 ezres hazai közönség az 56. percben már a Marseillaise-t énekelte, végül hat góllal nyertek a franciák.

A meccs legjobbjának a hazaiak kapusát, Vincent Gerardot választották.

Ezzel a címvédő Franciaország hetedik alkalommal jutott vb-döntőbe, ellenfele a pénteki Horvátország-Norvégia párharcból kerül ki. Szlovénia készülhet a bronzmérkőzésre, akárcsak a négy évvel ezelőtti világbajnokságon, ahol kikaptak Horvátországtól.

Férfi kézilabda-vb, elődöntő
Franciaország-Szlovénia 31-25 (15-12)
pénteken:
Horvátország-Norvégia
helyosztók:
szombat: a 3. helyért 20.45
vasárnap: döntő 17.30